FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH Nascar verseny összefoglaló

Lezajlott az első Nascar verseny. Kevesebben voltunk, mint amire számítottam, de így is nagyon jó kis versenyeket futottunk. Részletek alul.

A versenyeket egy időmérővel kezdtük. Nem ment minden zökkenőmentesen, ugyanis az időmérőt szervezői hiba miatt Sedona Fullon kezdtük. Újraindítottuk, az időmérő utolsó helyezése Kicsi, harmadik Crazyman, második Tamás és az első jómagam(Balag3). Az első versenyen problémák nélkül indultunk el. Nem igaz ez a verseny folytatására. A 12-13 körben utolértem Crazy-éket, amikor is leköröztem volna őket. De csak volna, ugyanis Kicsivel szép kis karambolt okoztunk:  pár méterre követtem őt, amikor a kanyarban belecsókolt a falba, én pedig hátulról adtam neki egy kis löketet. Össze-vissza pörögtünk az aszfalton, és ekkor jött Crazy, aki szintén telibe találta Kicsit. Tamás az egészet sértetlenül megúszta, így át is vette a vezetést. Ezután mindenki igyekezett kimenni a boxba. Így tettem én is, azzal a kis eltéréssel, hogy nekem kétszer is ki kellett mennem, ugyanis elsőre nem javították meg a kocsim. Végül Tamás megnyerte a versenyt. Második: Balag3, harmadik: Crazyman, negyedik: Kicsi.

A második versenyt fordított rajtsorrendel indítottuk. A rajt utáni kavarodásból szerencsésen jöttem ki, és így az első helyre keveredtem. Nem sokáig, ugyanis egy elnézett kanyart követően bezúztam kicsit az autóm, így Tamás utolért, és át is vette a vezetést. Kicsi és Crazy küzdöttek a harmadik helyért. Jött a boxkiállós rész, amikor is megtaláltam a boxfalát. Szerencsére épp beestem a boxba, így rögtön meg is javították. Crazy is ütközött, így Kicsivel szemben az 1kilométeres előnye az utolsó előtti körre elfogyott. Meg is előzte őt Kicsi. Az utolsó kör utolsó előtti kanyarában Kicsi vasa megcsúszott, beleszált a falba, ahonnan megpördülve visszapattant az útra, ahol jött Crazy. „Ufff”-kiálltott volna fel Czollner Gyula, ha látta volna Crazy manőverét. Gyönyörűen kikerülte Kicsi kocsiját. A futamot Tamás nyerte, mögötte én, harmadik helyen zárt Crazyman, negyedik Kicsi. Eredmények alul.

Nagyon jó futamok voltak, sajnálom, hogy nem jöttünk össze többen. Remélem még valamikor lesz egy ilyen.Tamásnak pedig gratulálok!

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!