Kormány - cockpit

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Kormány - cockpit

Logitech G920 ismertető

LOGITECH G920

 

 

 

 

 

 

Kezdjük az elején, az első szimulátoros élményem még 2004-2005 környékére tehető, akkor vásároltam a jó kis Richard Burns Rally-hoz, egy 20-30 ezer forintos Logitech Wingman Force Feedback-es kormányt (javítsatok ki ha tévedek, de ez a Logitech első FFB-s kormánya)
Nyúztam-nyúztam, de abba hagytam egy darabig a játékot, és ki is maradtam teljesen az interaktív életből, 15 éves koromban elkezdtem amatőr rally-zni/szlalomozni. Egészen mostanáig, mert már sajnálom rá az autót is illetve az anyagi vonzatai is elég húzósak lettek, illetve az MNASZ is szabályozta a versenyrendezést.

Jött 2013, és megvettem egy Xbox 360-at, sajnos kormány nélkül gyűjtöttem a kilométereket a Forza4-ben, azt hittem mekkora császár vagyok… pedig nem. laugh

Majd megvettem az Xbox One-t jött a Forza 5. És most úgy döntöttem, hogy beruházok egy kormányra, hátha segít enyhíteni az „adrenalin utáni vágyam”.

Lehetőségek:
- MadCatz Pro
- Thustmaster TX
- Logitech G920

Mivel, mint fentebb említettem, Logitech kormánnyal kezdtem, azzal is szerettem volna folytatni, újjáalakult szimulátoros pályafutásom.

Megrendeltem, már másnapra meg is érkezett.

Kibontva, azt kaptam, amit vártam. Amikor június-július környékén bejelentették, már akkor tudtam, hogy ez nekem kell, minőségi terméknek tűnt, és az is lett. Kézi váltó nélkül vettem meg egyelőre, majd az év végén update.
A kormány (2,2kg) és a pedálsor (3,1 kg) is elég masszív súlyos darab, rajta a felfogatási pontok asztalra, illetve csavarnak is meg van a helye mindkettő eszközön, ha minden igaz, ugyanúgy mint a G25/G27-es verzióknál.

   

A kézzel varrt bőr kormányborítás tapintása nagyon jó, abszolút összhangban van a rozsdamentes acélból készült lepkeváltókkal, imádom 
 A pedál rész (amit látni és érezni lehet) műanyag bevonatos matt rozsdamentes acél.

   

- Elfordulási szög: 900 fok
- Hall-effektusos kormányzásérzékelő
- Kétmotoros műterhelési technológia
- Túlhevülésvédelem
- Nem lineáris fékpedál

   

Összepakoltam gyorsan, és dobtam is be a Forzát a gépbe.

Választottam autót, pályát, tölt és ahogy elindultam, olyan volt mintha életemben nem játszottam volna még autós játékkal. Ha valaki olyan mint én, hogy szinte sosem játszott kormánnyal, annak újra kell tanulnia mindent, tényleg mindent. smiley Ha kontrollerrel jó vagy, a kormánnyal nem fog úgy menni.

Van rally/pályás tapasztalatom, részben ezért is maradt ki az interaktív versenyzés az életemből, elsőre ugye gyári beállításokkal mentem, az FFB illetve a vibrálás is maxon volt. Faternak régen volt egy TT motoros VW Golf kettese, na azon kellett így fogni a kormányt mint az állat, mert kicsavarta az ember kezéből.
Beállítottam, kb. minden középtájékon van, így használható. Két hete adom neki az ívet, alkalomról alkalomra jobb vele menni. A féket tiporni kell, de ez is megszokás kérdése. A kormányszöget 900 fokról, kb. 450-620-ra állítottam, így használható.
Ami meglepő, nagyon halk, barátnőm simán aludt a háttérben amíg én játszottam, és ez nagy szó :D
Az FFB teszi a dolgát, úgy érzed hogy megcsúszik az autó hátulja, hogy számomra hihetetlen is volt elsőre, kitűnően vissza adja az út hibákat, a gumi kopását. Egyelőre nem szereztem be cockpitet, pedig szükség lenne rá. Írtam a Jézuskának, talán beszerzi.

Kicsit OFF, de ugye a kormányt részben a Project Cars játékkal fejlesztették, azzal is ki próbáltam. Igazából teljesen máshogy működik, sokkal kezelhetőbb vele a játék, ami valljuk be, nem is élvezetes joy-jal. (szerintem)
Eleve vizuálisan is más érzés, mivel a sofőr is tovább pörgeti, a kormányt. Remélem ezt be vezetik majd a Horizon 3-ban, vagy a Forza 7-ben.
Összegzés:
Én meg vagyok vele elégedve. Kicsit húzós az ára, de ha azt nézzük, hogy mennyi egy használt TX, már más a kérdés. Az elején írtam, hogy „adrenalin utáni vágyam” talán enyhíti… Azt kell, hogy mondjam nagyon frankó, egy 1-2 órás Endurance futam nagyon élvezetes és szoros, ez így lehet kontrollerrel is, de kormány hozzá tesz min. 50-60%-ot az érzéshez!

Bátran tudom ajánlani, mindenkinek, aki kormányvásárláson gondolkodik. Szerintem megéri az árát!
©jocccWRX 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!