A CSAPAT

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

A CSAPAT

Forza Racing Hungary találkozó 2016/2

FRH találkozó

Pénzbefizetés nov. 3-ig!

 

 

 

 

 

A férfiaknak két dolgot kell tövig nyomni, és a másik a gázpedál…

Rendhagyó módon a találkozót összekötjük egy kis versennyel. 2013-ban ünnepeltük először a szülinapunkat egy élő gokartozással, és annyira tetszett a csapatnak, hogy úgy döntöttünk minden évben muszáj lesz ehhez hasonlóan koccintani. Október 28-án lesz Magyarország legnagyobb Forza közössége, a Forza Racing Hungary 7 éves!

Alapvetően ez egy FRH találkozó! Tehát minden csapattagot szívesen látunk! Nem csak azok jöhetnek, akik gokartozni akarnak! Olyanokat is várunk, akik csak dumálni, pacsizni akarnak, vagy még sosem voltak és szeretnének találkozni a tagokkal, stb. Szóval, gyertek minél többen! Annyi a kérés, hogy aki gokartozna, az jelezze felénk itt a cikk alatt! Sajnos olyan nincs, hogy majd ott eldöntöm. Mivel pályafoglalás van és nem kevés az előleg, így biztosan kell tudunk mennyien leszünk és kik azok!
Nem kell betojni a gokarttól! Ne az legyen, hogy még sosem ültem, úgy sem fog menni, stb. Nagy kaland. Utolsó leszel, akkor utolsó leszel, itt nem az a lényeg, hogy ki mennyire jó. Hatalmas buli lesz, versenyzünk egy jót!

Találkozó időpontja: 2016. November 05. (szombat) – 16:30 (gyülekező a helyszínen 15:30-tól)
Helyszín: SilverKart Budapest, X. ker. Kozma u. 3. 

Minden évben átrendezik a pályát, tehát akik tavaly voltak, azoknak is új lesz a pályavonal!

"Gokartok és a pálya:
A magas színvonalat képviseljük franciaországi Sodi RT 8-as gokartjainkkal is. 2016 áprilisában érkezett meg hozzánk a legújabb csúcs gokart, amihez fogható még csak nem is látható Magyarországon. Nívós, egyedi design, 270 cm3, 10.5 LE-s Honda motor biztosítja a száguldás élményét.
A gokartok biztonsági felszerelésekkel rendelkeznek:
Bukócső, fejtámla,négy pontos biztonsági öv, hidraulikus fék, féklámpa, kiemelkedő rázkódási stabilitás, állítható pedálok, integrált padlóborítás
A jól megszokott gumifalas megoldás helyett mi a Németországból származó Flexi Track márkanevű gokart pálya szegélyt választottuk. Biztonságos, kevés helyet foglal és nem utolsó sorban mutatós is.Számítógépes időméréssel követjük az elért köridő eredményeiteket, a végén mindenki névre szóló, köridőre lebontott, részletes futam lapot kap. A gokart pályán, a recepción, és az étterem részen is követni tudjátok monitorokon a futamok fejleményeit." - Forrás: www.silverkart.hu

A verseny menete:

- 7 perc bemelegítés
- 7 perces időmérő
- 10 körös verseny
- 15 körös DÖNTŐ futam 

Összesen 16 csapattag nevezhet! Egyszerre 8 versenyző lesz a pályán (létszámtól függ)! 17:00 - 18:30 között csak a miénk a pálya

Tehát beül 8 ember és megy egy bemelegítést, aztán a következő csoport, majd a következő. Ha mindenki ment a bemelegítésen, akkor jönnek az időmérők ugyanígy. Természetesen a többiek addig tudnak pihenni, sörözni. Akik az elején egy "lobbiba" kerülnek, azok végig együtt versenyeznek! Az időmérő alapján kialakul a 8 körös verseny rajtrácsa. Ha lementek a futamok, akkor lesz egy végső összecsapás, ahol már csak az előző futamokon, elsők között befutott versenyzők indulnak. Itt már nincs bemelegítés, nincs időmérő, csak a futam. Tiszta? A "lobbik" versenyének "X" (ott kiderül) helyezetteiből áll össze a DÖNTŐ futam rajtrácsa!

A DÖNTŐ futam dobogósait pedig FRH kupában részesítjük, amit ezen alkalomra csináltatunk. (A képen a tavalyi kupák láthatóak!) Tehát ott a helyszínen egyből díjátadás is lesz!

Nevezési díj: 9.000.- Ft

Ez a nevezési díj 16 főre vonatkozik! Tehát ha csak 14-en leszünk, akkor az üres helyek nevezési díját elosztjuk a 14 főre és annyival több lesz mindenkinek. (Hozzáteszem ilyen még nem volt egyik találkozón sem.) Mindenképpen ki kell csengetni a 16 X 9ezret, mert annyi főre foglaltuk a pályát! Nincs mese. Amúgy szerintem simán betöltjük azt a 16 helyet, gondolom sokan benne lesztek idén is egy ilyen FRH buliban! Direkt előre szólunk egy hónappal, tessék szabit intézni, összefogni közös autóval feljönni, stb. 

A cikk alatt kérnék mindenkit, hogy a Gamertagjának beírásával nevezzen. Írjátok oda, hogy gokartra vagy csak a találkozóra jönnétek!

Jaaaaaaaa, és még valami!

Azoknak, akik a gokartra is jelentkeznek, az oldalon regisztrált E-MAIL címükre küldök egy számlaszámot. A vállalt 9ezer forint nevezési díjat el kell utalni (vagy bankban személyesen befizetni) mindenkinek NOVEMBER 3-ig!!! Crazy lefoglalta a pályát, kifizetett 70ezer forintot foglalónak, valószínű nem lenne természetes a mosolya, ha elbukná…

Tehát 16 emberig fogadjuk az FRH csapatagok nevezését a gokartra. Felírom a nevezőket sorban. Akik befizetik a nevezési díjat azoknak vörösre változik a nevük. Nyugodtan lehet nevezni 16 fő felett tartalékosnak!!! Két okból is.

Akiknek NEM változik a nevük vörösre (tehát nem fizetik be a nevezési díjat) november 3-ig azok helyébe lépnek a tartalékosok. A másik ok, hogy bárkinek közbe jöhet valami és esetleg nem tud eljönni. Ekkor ott a helyszínen is beugorhat bárki és a helyszínen leperkálja a nevezési díjat Crazynek. Aki pedig visszamondta, annak nem veszett el a pénze, mert lesz aki beugrik helyette. Más különben nem tudunk nevezési díjat visszaadni.

Lehet hozni saját bukósisakot! Akinek nincs, annak adnak a SilverKartosok, maszkkal együtt. Aki már regisztrál tag a SilverKartnál az NE FELEJTSE OTTHON A TAGKÁRTYÁJÁT!

Bármi kérdés van, nyugodtan tedd fel a FÓRUMON!!!!

VACSORA (PIZZA)

A csapat főszponzora, a SECURITAS, ismét önzetlen felajánlást tett a csapat felé, ahogy eddig minden évben. Az FRH találkozó résztvevőinek biztosítják az ennivalót ott a helyszínen!!! Az ital önköltséges, mindenki magának fizeti!

Tehát a versenyek után kajálás következik! A SilverKartosok kikötötték, hogy sem enni- és sem innivalót NEM lehet bevinni! Ezt csak amiatt írom, hogy ne igazán pakoljátok fel sörökkel és egyéb nyalánkságokkal a batyut. Viszont az éttermük nyitva lesz, amit csak egy üvegfal választ el a gokartpályától, így azok sem maradnak le a futamokról, akik esetleg verseny közben iszogatnak.  Vacsora közben dumálgatunk, iszogatunk. 

Ha ismertek olyan FRH tagot, aki nem jön sűrűn a weblapra, annak szóljatok légyszíves erről a találkozóról!

Nehogy lemaradjon! Köszönjük! MINEDENKIRE SZÁMÍTUNK!

Gamertag = NEM fizette be a nevezési díjat, vagy nem gokartozik
Gamertag = Befizette a nevezési díjat

 

 

X Kicsi X

FRH Találkozó / Gokartverseny FRH Találkozó
1. FRH Crazyman Crazy vendég
2. M0ns73r97 Bodiszol vendégek
3. Bodiszol60HUN X Kicsi X
4. bacsi97 Lemur
5. Fusy0N1337 Gala
6. Pervinke Redbreast vendégek
7. Csobad drsanya + vendégek
8. cactuska  
9. L4NC3L0T 76  
10. Dr Jones73  
11. Redbreast  
12. Csobad vendég  
13. Csobad vendég  
14. Csobad vendég  
15. Big Zoli  
16. JuBe96 TheHun  

 

 
 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!