Savaztok régi/új és leendő Forza Racing Hungary csapattagok!
Ahogy azt már a régi tagok megszokhatták, amikor megjelenik egy új része a Forza Motorsport játéknak, akkor mi is picit megújulunk, frissítünk a megjelenésünkön.Most sincs ez másképpen!
Ahogy bizonyára Ti is észrevettétek már a fórumon, a stafftagok profilképének a változása is ennek az előszele volt. Többen is kérdezték, hogy ez most mi is, és miért és hogyan juttok majd hozzá az új rajtszámhoz. Sőt van, aki már le is adta a rajtszám igényét, még mielőtt bármit is mondtunk volna róla.
Nem kell tovább várni! Ebből a cikkből minden újdonságra fény derül!
Hivatalosan a mai naptól lehet kis hazánkban kapni a Forza 6 lemezes változatát, tehát már nem csak a digitális előrendelők taposhatják a gázt az új részben! Az első VW Scirocco bajnokságunk sorsolásának nyerteseihez is reméljük szerencsésen odaértek a Konzolvilág által felajánlott Forza 6 példányok. A hivatalos megjelenéssel együtt mi is lerántjuk a leplet az új matricákról.
Akárcsak a Turn10 a Forza 6 esetében, Lemur is kitett magáért és csodaszép dolgok alkotásával töltötte az estéket, miközben mások már az X. versenyt tolták a karrierben. Gyanítom mindenki nevében mondhatom, hogy Qrva jó lett az összes matrica! Nagyon köszönjük!
Az új rajtszámunk immár szögletes, jobb alsó sarokban kapott helyett az adott versenyző FRH Karrier szintje, bal sarokban egy kis utalás a nemzetiségünkre és természetesen középen maga a rajtszám. A kevesebb néha több alapon, jó pár variáció után jutottunk el ehhez a változathoz, amit most láttok.
Akik már nem bírnak egy perccel sem tovább várni, azok már most klikkelhetnek a lenti kis képre és küldhetik igénylésüket. Természetesen a Forza 6 versenyeinken már mindenkinek, kivétel nélkül, ezt kell használni. A verseny kiírásokban is ez a matrica fog szerepelni. Ugyanúgy kell igényelni, mintha sima rajtszámot kérnétek. Akinek még nincs rajtszáma, mert nem jogosult rá, az megtalálja a matricák között (description: frh) a „000”-s változatot, amit használnia kell.
A beérkezett igényléseket Lemur kezeli és lehetőségeihez mérten igyekszik minél hamarabb felpakolni a kirakatba a rajtszámokat! Gyanítjuk, hogy az első napokban lesz bőven dolga, így szeretnénk a türelmeteket kérni! (description: „a saját rajtszámod”)
Természetesen, ahogy eddig, most is FONTOS, hogy a rajtszámok egységesek legyenek. Szigorúan büntetni fogjuk azokat, akik kiskapukat keresnek és megváltoztatják a rajtszám kinézetét! Reméljük, hogy minél többen igényelni fogjátok ezt a fajta rajtszámot és ezzel a csapat élete és a versenyeink is színesebbek lesznek!
Az új logókat szintén megtaláljátok a kirakatban (description: frh), reméljük büszkén viselitek majd az FRH versenyeken és más online futamokon is. Az alábbi kis filmet IceSanyi készítette, ami egyben a legújabb FRH promónk is. Vigyétek, szórjátok más fórumokon, Facebook csoportokban, oldalakon. (Köszönjük!)
A videóhoz Lemur 4 db autót festett, és a szemfülesebbek már biztos kiszúrták a versenynaptárunkban, hogy első FRH Köridő Bajnokságunk nem véletlenül kapta az „FRH Cars” nevet. Ezzel a négy autóval rendezzük szeptember 21-én induló, első Forza 6 Köridő Bajnokságunkat! Mivel a játék elején vagyunk, így nem árt majd gyűjteni a krediteket az autóvásárláshoz!
2011 Cadillac CTS-V Coupe B/567 - 63.000 CR
2012 Nissan GT-R Black Edition S/702 - 110.000 CR
2014 Lamborghini #14 GMG Racing LP 570-4 Super Trofeo R/816 - 380.000 CR
2014 BMW #56 BMW Team RLL Z4 GTE R/814 - 650.000 CR
A külcsín után essen szó a belső változásokról is.
Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk átalakítjuk az OVÁSZ-t (Online Versenyek Általános Szabályzata) is. Míg a Forza 5-ben választható volt, és egyes futamokon engedélyeztük, addig a Forza 6-ban már minden futamunkon TILOS használni a menetstabilizátort és a kipörgésgátlót, függetlenül attól, hogy milyen autóval megyünk a versenyen.
Új büntetési rendszert dolgoztunk ki. Az általános és sűrűn előforduló szabálytalanságokra fix büntetéseket szabunk ki, és figyelmeztetést maximum matricázásért osztunk ezután. Ebben a részben már 24 fős lobbikra kell számítani, és még nagyobb felelősséggel jár csak úgy beesni egy-egy futamra gyakorlás nélkül. Főleg ha ezen okból, a fél mezőny futamát hazavágja az illető. Ezek a változások hamarosan életbe lépnek, egyelőre még várjuk a csodát, hogy a lobbin belüli kommunikáció hátha valamitől megjavul. Egy deka LAG nincs a futamokon, 24 főnél sem, százszor ezerszer sokkal jobb, mint az 5-ben volt. Csak a hanggal van probléma.
Zárásképpen pedig már csak egy dolgot szeretnék megemlíteni, hogy jövő hónapban lesz a csapat 6 (hat) éves! Rutinosabb öreg FRH tagok már tudják ez mivel jár! Bizony, FRH szülinapot tartunk a SilverKart gokartpályán, ahova sok szeretettel várunk minden új és régi tagot! Aki úgy érzi, hogy a csapathoz tartozik, annak ott a helye! Ezzel kapcsolatban figyeljétek majd a címlapot, hamarosan jövünk a találkozó részleteivel!
Itt a cikk alatt pedig kíváncsian várjuk a véleményeket, akár negatív, akár pozitív!
Mindenki jó tapadást és rövid féktávokat! Találkozunk a pályán!