FM6 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Forza 6 Porsche CUP

Tartalomjegyzék

 

 

Túl vagyunk a bajnokság legnehezebb versenyén, ami - köszönhető a pálya adottságainak – hozta is az elvárt izgalmakat, volt akinek bosszúságot.

A korábbi nagyszámú nevezőhöz képest kevesen voltunk, mindössze 12-en álltunk fel az időmérőre, a futamokra meg már csak 11-en.
Köszönhető ez talán annak, hogy ütköztünk a WTCC futammal, vagy csak a pályát nem szeretik sokan, nem tudom, de eléggé csalódott voltam, hogy így elfogyott a lendület a csapatból.

 

Bathurst ismét nem hazudtolta meg önmagát, kemény, de izgalmas futamok voltak, a betonfalak tették a dolgukat.

Nagyon pontosan és koncentráltan kell itt vezetni, úgy érzem kormánnyal ezen a pályán sokkal könnyebb menni, mint kontrollerrel, de még így is elég egy apró hiba és rögtön a falban találja magát az ember.

Összességében azért én azt mondom, jó kis verseny volt ez, a kisebb létszám ellenére is, jól szórakoztunk.

 

Óvás nem érkezett, az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk!

________________________________

      

 

 
 

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!