FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH FM4-FM5 szinkronbajnokság

Tartalomjegyzék

 

 

 

 

 

 

Látva, hogy az utóbbi időben a weblapon is elég rendesen megoszlott az Fm4-es, és az Fm5-ös tábor, kitaláltuk ezt a bajnokságot. Arról van szó, hogy mindkét konzolon (szinkronba) rendezzünk nektek, egy bajnokságot ugyanazzal az autóval, és ugyanazokon a pályákon.

Eredetileg egy csapatbajnokságnak indult. Minden Fm4-es nevező kapott volna maga mellé egy Fm5-ös versenyzőt, és külön-külön is és egyben is vezettük volna az eredményeket. Remélve, hogy ezzel egy kicsit beindul a két tábor közt a kommunikáció, és az érdeklődés.

Azonban a szeptember 5.-i magyar megjelenés elég rendesen felborította az erőviszonyokat, és ezzel vele együtt a terveinket is. Mivel jelen pillanatban több nevezőre van kilátás az Fm5-ös vonalon, a csapatbajnokságot már nem merjük érdemben meglépni. Ellenben a szinkronbajnokság megrendezésének nem láttuk akadályát.

 

Vasárnaponként, 18:15-kor lobbi nyitás, 18:30-kor időmérő. Pici szünet, majd felolvassuk a rajtrácsot, és rajtolunk.

 

Nevezni a cikk alatt a hozzászólásokban a pontos Gamertag megadásával lehet! A nevezés mindenképp az oldalon való regisztrációhoz kötött! (Nevezés esetén győződj meg róla, hogy az FRH Racers-t felvetted a barátlistádra, különben a lobbivezető nem tud behívni!)

Nevezési határidő: 2014.09.20. 20:00-óra

 

Figyelem! Csak egy lobbit indítunk! Ennek értelmében a nevezéseket max. 16 fő erejéig tudjuk elfogadni (utána tartaléknak lehet jelentkezni és ha valaki visszamondja a nevezését, vagy nem tud megjelenni és a következő futamig sem jelzi indulási szándékát, akkor automatikusan kiesik)!

 

Időmérő: Az időmérőn a megszokott módon állórajttal indulunk és 10 percig tart, melynek leteltével az aktuális gyorskörödet még befejezheted, de új körbe már nem kezdhetsz bele! Az időmérőn szimulációs törés lesz!

Első Futam: A futamot felvezető kör után állórajttal kezdjük, és kötelező boxkiállás nincs!

Második Futam: A futamot felvezető kör után állórajttal kezdjük, az előző futam eredményei alapján fordított rajtráccsal, kötelező boxkiállás nincs! Az időmérőn és, a versenyen is szimulációs törés lesz bekapcsolva.

 

• Fékezés: TETSZŐLEGES / Fékrásegítés TILOS!/
• Kormányzás: TETSZŐLEGES / rásegítés TILOS!/
• Menetstabilizátor: KI
• Kipörgésgátló: KI
• Sebességváltás: TETSZŐLEGES
• Ajánlott pályavonal: TETSZŐLEGES
• Sérülés szintje: szimuláció

 

 

 

Többen jelezték az FM5-ös vonalon, hogy az autó menettulajdonsága lényegesen jobb lesz egy pár alkatrész beszerelésével, ami ugye magától értetődik. Annak érdekében, hogy a bajnokság jó hangulatban menjen le, a staff engedélyezte az általatok először kért alkatrész, a "verseny differenciálmű" beszerelését! 

 

•versenyfék

•verseny rugók

•verseny keresztstabilizátorok elől-hátul

•verseny súlycsökkentés

•verseny gumik

verseny differenciálmű

 

 

 

Bármilyen versenyfestés készíthető, viszont az autóknak tartalmazniuk kell a kötelező matricákat: FRH matrica, FRH rajtszám, Securitas logó, Staff Team és Racers For Race logók! Akinek még nincs FRH rajtszáma, annak a 000-ás rajtszámot kell feltennie az autóra! A matricák HawkStorne kirakatából letölthetőek!

 

A bajnokságon az OVÁSZ-ban foglalt pontozás lesz érvényben. 

 

A Staff Team Bt felajánlásával, kisorsolásra kerül egy darab 3 havi live gold előfizetés azok közt akik mind a 4 hétvégén rajhoz állnak!

Azokra a pontokra, melyekre a versenykiírás külön nem tér ki, az FRH Online Versenyek Általános Szabályzata (OVÁSZ) érvényes a teljes Bajnokság alatt! Aki nevezett, a Szabályokat elfogadja és tudomásul veszi!

 



1.   HawkStorne (lobbivezető)

2.   SturmNorbert

3.   SensationxXx

4.   Effendi60

5.   Motorsport16

6.   Isti62

7.   Racs41

8.   MISIKJANOS

9.   KissTomi95

10. Tomentosebee21

11.

12.

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!