FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Seat Leon Eurocup

Tartalomjegyzék

 

 

A hét végén újabb Forza 4-es őrület vette kezdetét. Bár a létszám min. 10 főben volt korlátozva, de szépen összejött 15 nevező, így majdnem tele lobbival vágtunk neki a 15 perces időmérőnek.

Az első futam alapján már látható volt, hogy elég szoros a mezőny. Bár egy piros zászlós szakasz keresztül húzta néhány versenyző számítását (valaki pont utolért valakit, hogy előzhessen, vagy volt akinek pont sikerült kidolgozni egy kisebb előnyt), de az új rajt is zökkenőmentesen lezajlott. Az élen Olcsival körözgettünk, míg utánunk Lacc és Effendi tolták ki a kis Seatok szemét.

A második futamon a fordított rajtfelállás – mint mindig – most is okozott meglepetéseket. Lacc nagyon jól csípte el a rajtot, így 1-2 kör alatt behozhatatlan előnyt dolgozott ki a mezőny első felében, míg mi Olcsival „beragadtunk” kicsit a hátsóbb traktusban. De a 17 kör azért több, mint elég volt, így a 10. körben már próbálhattam Lacc-ra felzárkózni a 2. helyről, de az idő múlásával világossá vált: körönként csak 10 métereket tudtam hozni rajta, így a végeredmény már akkor sem volt kérdéses. De nem úgy mögöttünk, ahol még a leintés pillanatáig folytak a pozícióharcok, így izgalomból nem volt hiány.

Az apróbb koccolásos balesetek ellenére óvást nem kaptam, de két esetben is figyelmeztetést kell kiosztanom a visszajátszás alapján. Az egyiket Effendi kapja, akinek nem voltak az autóján a kötelező matricák (verseny előtt jelezte is, hogy nem tudott „rendszerhiba” miatt festeni, így kénytelen volt letölteni egyet). A másikat pedig Isti62 kapja, akinek a Staff Team matricát nem találtam az autóján. Kérem a hiányosságok pótlását!

Még egy dolgot meg kell említenem: Effendi kérte még az első futam rajtja után, hogy vizsgáljam ki a rajtját, mert lehet hogy bemozdult, így én serényen megnéztem mindenkiét, de így utólag nem volt miért. A vizsgálat alapján bebizonyosodott, hogy Effendi nem csak, hogy nem ugrott ki, de olyan tökéletes a reakcióideje, hogy ha lassítva néznénk vissza az eseményeket, akkor piszkosul állva hagyna mindenkit.

Az eredmények érvényesek! Mindenkinek gratulálok és találkozunk szeptember 28-án a Silverstone International pályán.


 

       

 

ManualPrince29-nek pedig köszönjük a remek fotókat!

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!