Forza Motorsport 5

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Forza Motorsport 5

Forza 5 Összes autó

Tartalomjegyzék

 

2008 Mitsubishi Lancer Evo X GSR

Amikor a Mitsubishi megtervezte a teljesen új Lancert az Evo X alapjaira, akkor egy nagy adag tiszta agresszivitást kreáltak a kasztni alá. A szíve az egésznek az új 2 literes, turbófeltöltős 4 hengeres motor, ami az Evo-k esetében először alumínium blokkot kapott, amivel közel 12 kilót tudtak spórolni, egybekötve a duálisan váltakozó szelepidővel és időzített lánchajtással. A súlyspórolással még erősebb lett a motor, ami jelenleg 295 lóerővel rendelkezik. De ez nem minden: az alumínium felhasználásával az autóvázon is tudtak könnyíteni a gyártás során, ezáltal elérve, hogy könnyebb, de erősebb lett az autó, ami a teljesítmény arányát növeli. A tesztpadon már bizonyított a maga 4-kerék meghajtásával, ahol a G erőket a maximumig fokozva elérték, hogy kevesebb, mint 5 másodperc alatt érje el az autó a 100 km/órás sebességet. Így a vezetési élmény egy teljesen új formáját fogja nyújtani az elődjeihez képest, ami érezhető lesz minden egyes kanyarban és szituációban, amibe a sofőr csak belekerülhet.

A szöveg fordításáért köszönet Hawkstorne-nak!