Ismertető
Sokan vártuk a Forza 5 megjelenését. Noha tudtuk, hogy nem lesznek kész teljesen a játékkal és már első alkalommal egy „kötelező” update fogad majd minket, többen csalódtak a játékban. Kár is titkolni, vannak hiányosságok, de ez koránt sem technikai téren, hanem tartalmilag jelentkezik. Biztos, hogy ebben közre játszik az ilyen nyitócímeknél a kőkemény határidő, és ha a technikai háttér megvan, már lehet foltozni utána a tartalmat. Ahogy ez látszik már most is, a megjelenés után másfél hónappal. Ezért nem fogok videókat sem berakni, mert változtak dolgok és konkrétan van, ahol már nem is azt látni a képernyőn, ami a videóban van, így teljesen valótlan képet mutat. Elég sok tesztet lehet olvasni a neten a Forza 5 játékról, de igazából mind arról szól, hogy gyönyörű grafika – kevés autó – kevés pálya – no és a Drivatar. 1080p és stabil 60 fps. Ismerős? Természetesen emellett sem lehet elmenni szó nélkül, hiszen a nextgen címek közt nincs még egy ilyen autós játék. Csak gondolom, hogy aki erre az oldalra jön, az ennél többre kíváncsi. Szó lesz az újításokról, a hiányosságokról és úgy általában, hogy miért is nagyszerű ez a rész. Pontozást ne várjatok, sosem szoktam pontozni semmit.
Akik tényleg tolják már több rész óta, és itt vannak velünk, azok tudják miről beszélek. Egy ilyen játékot másképpen lát az, aki megkapja egy-két hétre tesztelni, és másképpen látja, aki már megjelenés előtt arról álmodozik, mikor tolhat egy kövér gázt a kedvenc autójának és melegítheti a gumikat egy cukor online versenyen.
Többen kérték a csapatból, hogy mint a legnagyobb Forza közösség vezetője, írjak pár sort a játékról. Ezen kéréseknek eleget téve született meg ez a cikk. 2013 novemberében volt 4 éve, hogy minden szabadidőmet ennek a játéknak, a közösség és a csapat fejlődésének szentelem. Aki ezek tudatában csodálkozik, ha elfogult leszek, az ne is olvassa tovább! Aki marad, az pedig készítsen be egy hideg sört (vagy kettőt), vagy üdítőt, mert nem lesz rövid beszámoló!
A cikkhez segítségül hívtam Lacamester-t a csapatból. Mondjon ő is pár szót az irányításról, a fizikáról. Mivel én világ életemben kormánnyal játszottam a szimulátorjátékokat, dzsojt csak maximum fotózáskor vettem elő, így nehéz lenne nekem összehasonlítani az irányítást. Hiszen ennél a résznél kezdtem el tanulgatni, hogyan is kell zongorázni az ujjaimmal a gombokon, hogy minden simán menjen a pályán. A tuning pedig sosem volt erősségem, azt általában rábíztam nálam profibb pilótákra, mint pl. Lacamester.
Nem sokan vagyunk még a csapatból, akik tolják az új részt. Az hogy nem tömegesen váltottunk sok dolognak köszönhető, és valószínű csak akkor fog változni, ha lesz majd hivatalos magyar támogatás az Xbox ONE-hoz. Nextgen konzol, húzós ár, és az eddigi kormányokat nem támogatja. Ez utóbbi szerintem nagyobb érvágás, mint hogy most csak kb. 200 autó van az új részben. Aki anno belelocsolt nem kevés összeget egy komolyabb Fanatec kormányszettbe, azokat most szépen szemen köpték. Bár Lipibox, Zsozsa és Nyasgem101 híreinek köszönhetően folyamatosan erősödni látjuk azt a bizonyos fényt az alagút végén. Tehát van remény kormány ügyben. (Ezeket a híreket bárki olvashatja a „Kormány – Cockpit - Dzsoj” topikban.) Mindannyian láttatok már képeket a játékból. Aki pedig játszik vele, az a saját szemével láthatta azt a nyálcsorgató látványt, amit a játék nyújt. Itt most nem csak arról van szó, hogy szép a környezet. Minden, de tényleg minden brutál gyönyörű. Ezt látni kell élőben!
A pálya
A pályák precízen kidolgozottak (ugye tudjuk, hogy lézerszkennelt), és nagyszerűen megtöltötték élettel. Az interneten keringenek a pálya melletti közönségről képek, hogy papíremberek és mennyi iker van közöttük. Igen, ez így van. Ez az, amit pont le fogsz xarni verseny közben. Nem ez a lényeg. Rengeteg versenyünkön viccelődtünk (Laller koma főleg), hogy megint nem jött el senki. Na, most vannak bőven, még a boxutcában is állnak (kerékcserénél viszont nincsenek emberek még mindig). Teljesen más, ahogy megcsillan a fény az autókon, az aszfalton. Az épületek, a fák esetében még a színekkel is játszottak rendesen. Nem egy 20 éve lezárt aszfaltcsíkon körözgetsz, ahol isten tudja mikor járt ember, vagy mikor esett eső. Van normális fű. Zsozsát idézném: ” Szinte érezni benne a tücsökciripelést”. A bécsi Xbox ONE beszerző túránkon, a Saturn áruházban kiállított Forza 5-nél ez már az első képkockákon feltűnt, döbbenet!
Legelőször a Berni Alpokban tapasztaltam ezt az élettel teli változást. Nem hittem, hogy arra még rá lehet tenni egy lapáttal. Sikerült nekik. Az elképesztő látvány elmondható minden pálya esetében. Megjelentek a dinamikus események. Emlékszem, anno a Forza 3-nál milyen arcot vágtak GT-s barátaim, amikor meglátták, hogy Suzukán forog az óriáskerék. Az 5. részben találkozhattunk a pálya felett köröző helikopterrel vagy hőlégballonnal, stb.
Lacamester: „A pályák rendkívül komplexek lettek, nagyon sok dolog van a pályák mellett, mind nézők, tárgyak szempontjából. Azt gondolom nem is kell mondanom, hogy gyönyörűek a pályák, érdemes megállni valahol és csak úgy bámészkodni (mondjuk Prágában a hídon, a vizet megnézni kötelező).”
Apró dolgok ezek, de minden pici részlet egyre közelebb visz a tökéletes játékélményhez.
Az viszont sokunkat asztalcsapkodásra késztetett, hogy milyen pályák maradtak ki, és ezáltal mennyire kevés pálya lett a játékban. Ha megnézitek a teljes pályalistát, akkor láthatjátok ti is. Tény, hogy kaptunk új pályákat, de ezzel akkor is rendesen mellényúltak. Ha szerencsénk van, akkor kapunk majd DLC-t ez ügyben. Persze gondolom, nem ingyenes lesz, és lehúznak majd azzal is egy újabb bőrt a userekről. Ahogy most is lehetett tudni még megjelenés előtt, hogy mikor, mennyi, milyen és mennyiért jön autós DLC majd a játékhoz. Ezen meg sem lepődött az ember, hiszen már két éve, a Forza 4 estében is így volt. De hogy olyan pályák maradnak ki, mint Nürburgring, Suzuka, Fuji, stb.? Egyedüli nextgen szimulátorjáték estében ilyenre kigondolt? Senki…
Az új pályák: Bathurst, Prága, Spa-Francorchamps, és Yas Marina. Ja és visszakaptuk a Forza3-ból is ismert, Le Mans Bugatti pályát! Ebből egyedül Bathurst az, aminél öt-hat verseny után már a tervező anyukáját emlegeted. Sok helyen szűk, fallal határolt, kanyargós, zárt pálya. A többi nagyon jó és élvezettel körözget rajta az ember. Teljes pályalista: Forza 5 Összes pálya
Napfény
Forza 4 esetében olyan volt cockpit nézetben, mintha nem lenne szélvédő az autóban. Semmivel nem érzékeltették, hogy lenne valami is előttünk. Az 5. részben már van szélvédő! Ebből adódóan van tükröződés, és a napfényt is megtöri. Amikor mutatták az előzetes videókat erről, nem kicsit meglepődtem és azt mondtam: - Oké ríl drájving, de kell ez nekünk? Mi a f@sznak bele? Meg ennyire vakít?
Nos, visszaszívom amit mondtam. Hát ez valami hatalmas! Minden élethűen tükröződik az üvegen, és ahogy besüt a nap, már nyúlnál is a napellenzőhöz. Egyedüli körözgetésnél elképzelhető, hogy az anyjába kívánod a kitalálóját a napfénnyel együtt, ám csak eleinte, aztán megszokja az ember. De gondold végig ezt versenyhelyzetben! Nincs választás, ott az út, amit qrvára nem látsz, mert elvakít a nap. De EL KELL vállalni, vagy elveszed a gázt és lemaradsz. Lehet hogy pl. ott egy sérült autó, vagy éppenséggel megcsúszik előtted valaki, lekörözés miatt utolérsz egy lassabb pilótát, stb. Nekem ez ad egy lökést, még izgalmasabb az egész, de komolyan. Nincs mese, a pályákat be kell tanulnod, de még úgy is közbe jöhet valami, amit nem látsz. Én azt mondom, hatalmas ötlet volt…
Itt térnék ki arra is, hogy mozgatja, helyezi a kezét a manus a kormányon. Tehát nem csak fogja a kormányt és maximum váltásnál mozdul a kéz, mint egy robot, hanem újat fog, igazítja a kezét. Sokkal emberibb a dolog. Ezekről a nagyszerű dolgokról mind lemarad az, aki külső nézetből játssza a játékot, vagy esetleg ott guggol a motorháztetőn verseny közben. Nem véletlenül dolgozták ki ilyen precizen ezeket, ezzel is erősítve azt a vonalat, amit a Forza akar képviselni.
Füst, hangok, stb.
A srácoknak még mindig nem sikerült normális füstöt alkotni ebben a részben sem. Egy fokkal jobb, mint a 4. részben, de még mindig nem az igazi. Szomorúan de azt kell mondani, hogy talán majd a következő részben. Ennél a konzolnál már nehéz lesz bármire is ráfogni, a saját bénaságukon kívül…
Zenét alapból lehúzom nullára minden autós játéknál, bevallom engem idegesít. Ennek nincs köze ahhoz, hogy milyen a zene, maga az a dolog idegesít, hogy szól valami. Aki viszont szereti, az tolja fel a hangerőt. Aztán hamar kiderül, neki mennyire jön be.
Az autók hangjai már a 4. részben is király volt. Egy jobb fajta fülessel vagy valami hangcuccal ez még fokozható. Természetesen biztos, hogy ezeket is lehetne még fokozni, és van akinek ez kevés, de valljuk be, konzolos szimulátorjátékok közt visz mindent, mint a piros hetes. Azt viszont én is tapasztaltam, hogy cockpit nézetben sokszor elnyomja a saját autónk hangját az ellenfél hangja, emiatt fülre nehéz váltani, de nem lehetetlen.
Lacamester: „Na, ez a bexarás! Nagyon tetszenek a hangok, nagyon rámentek a gumikra és annak hanghatásaira. Annyira jó a hang, pl. amikor kanyarodsz kicsit nagyobb sebességgel, akkor csikorog. Amikor visszafordító van, akkor az a jellegzetes szaggatott gumihang van. A pálya melletti fütyülések, a helikopter zaja, a nézők kiabálása, plusz Prágában,amikor átmész a hídon, a lámpaoszlopok melletti susogós hangok.”
Fényszóró van. Verseny közben külön nem kapcsolható és a pályák sötétebb részeinél, pl. alagútnál, xart sem ér. Szemből látod, hogy világít, de előre nem ad fényt. Parasztvakításra tökéletes.
250 km/h feletti sebességnél nagyon látványos a csőlátás effekt az Open Wheel kategóriánál.
Törés, sérülés
Az autók láthatóan koszolódnak, a szokásos kozmetikai törésen nem változtattak. Tehát ugyanúgy nem látsz kiszakadó kereket vagy leeső alkatrészeket. Igazából minden versenyen az elsődleges cél a sérülésmentes kör. Legyen ez külső vagy belső sérülés, mindegyik befolyásolja az autó további viselkedését. Emiatt, a lehetőségekhez képest, kerüli az ember.
Fentebb említettem, hogy van szélvédő, akkor lehetőség szerint sérüljön is, így van?
Jelentem pókhálósodnak a szélvédők (első-hátsó), és az oldalsó üveg! Aki versenyen rajtad fordul, az nem kicsit meglepődik, mert utána az oldalsó tükrökben semmit nem fog látni cockpit nézetben (mondjuk, ha nem szakad le a tükör is…). Az első szélvédő sérüléséről meg ne is beszéljünk, elég gonosz tud lenni ha bepókhálósodik. Természetesen ezek a sérülések külső nézetből is látszanak. A belső tükörben már nem mutatja a hátsó szélvédő törést, és a tükrökben nem látni se füstöt, se port…
Az üveget nem javítják boksz kiálláskor és nem csak szimuláció módban törik!
Meghagyták azt a hülyeséget, hogy a boxban kicserélnek egy komplett motor-váltó kombót, de egy küszöböt már nem javítanak. Ez újabb hiba, de legalább van helikopter ami köröz a fejed felett…pffff.
Lacamester: „Még mindig nincs törés, csak kozmetikailag, de az nagyon jól néz ki! Az autók koszolódnak is, minél többet megyünk a pályán, annál jobban. Az oldalablak és szélvédő viszont pókhálósodik, veszélyben a belső nézetesek. Rengeteg dolog és alkatrész tud immár sérülni az autókon, és ez még jobban kihat a versenyekre és irányításra, tehát izgalmak elé nézünk. A boxban még mindig a láthatatlan személyzet javítja az autókat, ezeket se keressük. Amikor sérül valami, akkor kicsit elmozdul, leszakad a helyéről, de leesni nem esik, mondjuk a szárny az igen.”
Változott a telemetria is ezen a téren. A főbb alkatrészek sérüléseit már nem a vonalas rajzon mutatja, hanem jobb oldalra van felsorolva egymás alá. Így könnyebb egy pillantás alatt felmérni a károkat, mint bogarászni a rajzon, mi és mennyi százalékban sérült. Versenyközben a sérülés jelzése is változott. Nem csak felvillan egy pillanatra a vonalas rajz a jelzett sérüléssel (amiből szinte semmit nem lehetett eddig látni), hanem egy kis fekete alapú szöveges ablak ugrik fel, a végén egy piros pöttyben lévő felkiáltójellel. Tökéletesen olvasható, és figyelemfelkeltő. Ugye a gumik hőmérsékletéről és a pedálok mozgásáról most már állandóan értesülhetünk verseny közben, mert alapból kint van a kijelzőn.
Ha már szóba került a HUD. Nem kicsit megijedtünk, mivel eleinte a verseny alatt hiányoztak adatok. Nem mutatta a helyezésedet a bal sarokban. Nem láttad a részidőket, nem mutatta, hogy mennyi volt az aktuális köridőd, a legutolsó és a legjobb. Vagyis ezek csak felvillantak a célvonalnál vagy a szektorok végén. Nos ezeket azóta már javították, megjött az update. Azt mondjuk még mindig nem sikerült megoldani, hogy valahogy kiemeljék és olvasható legyen minden esetben. Sokszor pont az egyenesekben (ahol lenne idő ránézni) olyan hülyén esik a fény, hogy semmit nem látsz ezekből. Ez érdekes módon eddig a Forza 3-ban volt a legjobb - szerintem.
A start előtt és a futam végén átvezető animációkat láthatunk, ahogy szerelők dolgoznak az autónkon, irányítanak a rajtrácson. Nagyon hangulatos, és csodás dolog. Kb. a 15. versenyig aztán már elnyomnád, csak töltsön már gyorsabban.
A fejkövetést az előző Kinect-nél próbáltam, de a kis látószög miatt nem látott, olyan mélyen ültem a cockpitben. Ha megdöntöttem lefele akkor nem volt pontos, ha leraktam a tévé alá, akkor pedig betakart a kormány. Már pedig az úgy jó igazán, ha fixen ülsz egy ülésben és tényleg csak a fejed mozdítod. Ennél a résznél dzsoj-al tökéletes, kormánnyal cockpitben nem próbáltam. A Kinect fejlődését nézve lehet, javult ez is.
Közösségi funkciók
Online versenyen már nem droidokat pakolsz be, ahogy eddig. Ugyanúgy a Drivatarokat (lásd majd lentebb) töltöd be. Ha netán nem lesz tele a lobbi akkor behívunk még pár csapattárs Drivatarját és mehet a móka. Persze ez nem pótolja az élő versenyt, csak mint lehetőséget említettem.
A lobbiba belépő versenyzők kártyájára lépve már megnézhetjük a választott autójának paramétereit is. Ez online versenyen ellenőrzés céljából hasznos a lobbivezetőknek.
Megmaradtak a Rivális versenyek, és valószínű itt fogjuk tolni az FRH Köridő versenyeket is. Van olyan Rivális kategória, ahol Köridőzni lehet egymás szellemautóival. Bármelyik pályán és bármilyen kategóriájú autóval (akár alap, akár tuning). Ennél egyszerűbben nem is lehet megoldani, és muszáj alkalmazkodni, mivel a „Szabad játék”-ból eltűnt a „Gyorskör mód” lehetőség…
Autóklub NINCS. Ami bevált és sok közösség hasznára volt, azt dobjuk el. Gratulálok Turn10! Nálunk a csapatnál nagyon sokat használták az aktív tagok. Visszajöhetne update formájában!
Aukciósház nincs. Kirakat sincs már abban a formában, ahogy eddig volt. Igazából szétcincálták, ami nem feltétlenül jelent rosszat! Erről később.
Online versenyeknél is vannak hiányosságok. Csupa olyan, ami felesleges volt… persze. Újabb piros hangszórót nyertek a Törntenes srácok.
Nincs méterszámláló. Nem mutatja mennyivel van előtted - mögötted autó. Aki cockpit nézetben vezet, annak ez nagy segítség, mivel nem lát teljesen körbe és csak erre hagyatkozhat, mennyire lehet a másik autó. Az is jó ha látod, hogy esetleg közeledsz a másikhoz, vagy esetleg éppen téged vett valaki célba és próbál utolérni. Ugyanakkor, olyan pályán, ahol nincs felfestve rajtrács (vagy csak nincs végig felfestve), állórajtnál ezzel tartottuk az egyenlő távolságot.
Nincs replay mentési lehetőség…, hát ezen komolyan kiakadtam. Nem tudod elmenteni a futamot… Nagyon sok videó van a Youtube-on versenyekről, mi is ezt használtuk videó készítésre és az óvások kivizsgálására. Erre az Xbox ONE felvevős megoldása nem jó.
Nincs arra lehetőség, hogy a lobbi beállítást elmentsd a játékban. Meg tudnám mutatni, hogy pl. nekem is mennyi beállítás van elmentve. Külön Köridőre, hosszú távú versenyre, Nascar versenyre, több osztályosra, fogócskára, csapatbajnokságra, stb., és ugyebár ezekhez külön időmérős beállítások. Vissza a kőkorszakba, fotózzuk le, aztán majd versenyek előtt azokról a fotókról állítgassuk be a lobbit. Azt már nem is említem, hogy rajtnál nincs lobbi pontok szerinti rajtrács. Ezt is rengeteg csapat használta. Szerencse, hogy átálltunk már a felvezető körös rajtra.
Aztán egyszer multiba is jött az update. Berakták a Forza 4-ben nagy sikernek örvendő (legalábbis gondolom az volt, ha erre inkább áldoztak, mint a ripléjre) Fogócskát, és a 8 személyes Drag versenyeket. YES! Ezek úgy kellettek, mint üveges tótnak a hanyatt esés…, közben meg a hivatalos Forza oldalon szavazás ment a userek részéről az ügyben, hogy kinek hiányzik a ripléj. Ilyenkor vajon direkt félre néznek a Törnten-nél? Nagyon reméljük, hogy ezt orvosolni fogják egy frissítéssel.
Lapozz a következő oldalra!