A CSAPAT

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

A CSAPAT

FRH találkozó 2013-ban

FRH TALÁLKOZÓ

Még frissek az élmények…

 

 

 

Az idei évben ismét WTCC futam a Hungaroringen, és ez mit jelent az FRH számára? Egy részt kis hazánkban élőben szurkolhatunk az egyetlen magyar csapatnak/pilótának. Más részt pedig egy újabb alkalom arra, hogy rendezzünk egy találkozót!

A honlapon a szervezkedés egy héttel előtte elkezdődött. Nagy meglepetésemre egymás után jelentkeztetek, hogy ott lesztek. Nagyon kellemesen csalódtam! Öröm volt nézni, és legfőképpen gépelni egymás után a neveket.

 

Vasárnap délelőtt 10 órára beszéltük meg az első találkozót. Előtte már TAMAS, csobad és Szabados Laci csatlakoztak hozzám a Gold tribünön. Magamhoz vettem a kis szeretetcsomagokat és 10 óra előtt pár perccel együtt elindultunk a találkozó helyszíne felé. Iszonyú tömeg volt, ahogy mindig és a felhők is valahol máshol adták az árnyékot…

A helyszínhez közeledve egy FRH pólóra lettem figyelmes. Hamar kiderült, hogy HawkStorne az. Ezután szépen elkezdett mindenki szállingózni és gyűlt a kis csapat. Az első percekben próbáltuk túl kiabálni az autók hangját és valahogy érthetően bemutatkozni több-kevesebb sikerrel. Voltak ismerős arcok a régebbi találkozókról, és örömmel ismerkedtem az új arcokkal is.

Személyesen is megköszönhettem Szabados Lacinak a kiváló tuningokat, az „új munkatársainkat” (Hawk, ugrontoth) is megismerhettem rengeteg szkájp, lájv beszélgetés és emil után. Örömmel fogadtam, hogy most hGabesznak is sikerült eljutni a találkozóra és kezet rázhattam vele (a sapkájára irigykedve néztem). Mazsoval megbeszéltük azt a „bizonyos” (ROC) másodperces büntetést, amit kegyetlenül kiszabtam rá.

Mazso belépője örökre bennünk marad, azt hiszem. – Szia, Mazso vagyok! Kérsz pálinkát?
A kis üveges, jóféle pálinkáját kínálgatta végig a találkozó alatt. Amit én nem, de többen is megkóstoltak és dicsértek! Mazsoval pár hete beszélgettem telefonon (FRH pólóm, Egyesület alapítás, stb), teljesen másképpen képzeltem el magamban, hatalmas arc, nagyon jó fej!

Beszélgettünk a weboldalról, kérdeztem a hibákat óhaj-sóhajokat. Hibával kapcsolatban csak Bence jelentkezett, és a mobil felületen kilógó sorokra panaszkodott. Aztán mikor meg akarta mutatni, csak ennyit mondott: - Most meg jó…
Helyszínen ennél gyorsabban még sosem orvosoltam egy user problémáját sem, muhahaha

Szóba került hogyan orvosoljuk azon problémát, hogy a Bajnokságok végére néha sokan elmaradnak és nem jönnek az utolsó futamokra. Ezzel kapcsolatban két ötlet volt.
Az utolsó futamon legyen dupla pont, talán nagyobb kedv lesz végig maradni. Tudva, hogy még az utolsó futamon is hatalmasat lehet javítani. Ezt bevezetjük és a most vasárnap induló Porsche kupa utolsó futama már ilyen lesz! A másik ötlet, hogy az elkövetkezendő Bajnokságokból mindig csináljunk Quick Race-t. Ezzel egy kis ízelítőt adva mire is lehet számítani. Mivel sokan csak úgy neveznek, de sokszor azt sem tudják mire… Ez is jó ötlet és bevezetjük ezt is. A Porsche után fridzsimen bajnoksága jön. Abból már lesz előtte ízelítő. Laci nevetett, de tényleg nem árulhatok el többet a bajnoksággal kapcsolatban.

Ahogy a tavalyi találkozón köreinkben üdvözölhettünk lacc személyében egy UFO-t, a mostanira eljött Corrupted. Megkérdeztük Corrupt-ot is, nincs-e kedve egy gyors talpalót abszolválni ott a találkozón? (mielőtt kiadná a „Hogyan legyünk UFO-k” című könyvét) Csak annyit mondott: - Két ujj kell. Gáz és fék, ennyi. (szerk.- bocs, ha pontatlanul idézem), és felemelt kézzel imitálta, ahogy a dzsojt fogva húzgálja a ravaszt. Ezen mindenki jót nevetett!

Akik jártak már a Hungaroringen, azok képben voltak hol is gyülekezünk. Igazából a parkoló felöli oldalra terveztem a találkozót, mivel elég nagy a járókelő forgalom magán az úton, de az a rész az idén elzárt terület volt. Valami ugrálós cucckombót üzemeltettek, esélyünk sem volt félre húzódni. Mivel 21-en voltunk, és senki nem akart hátat fordítani a másiknak, kört alkotva beszélgettünk. Kár, hogy erről nem készült kép valahonnan felülről. Nem tudom a találkozón lévők mennyire figyelték, de elég nagy volt az a kör, és szépen elvettük a járókelők elől a helyet. Vicces volt, ahogy mindenki kerülgette a gyűrűt, csak nagy ritkán jött egy-egy merészebb ember, aki keresztülvágtatott a körön, és meglepődve tapasztalta belül mekkora üres tér van.

Kiváltképp örülök, hogy BARNINATOR is megtisztelte a kis csapatot jelenlétével és kezet rázhattunk, akivel olyan sokat csatáztam már a virtuális aszfalton. Viszont égett a pofám, hogy egy rohadt székkel sem szolgálhattunk. Legközelebb készülök.

A matricákat borítékokba raktam és mindenkinek névre szólóan megírtam. Ebből is csekkoltam kijött el, és legalább még egy ok volt rá, hogy a neveket párosítsam személyekhez. Rögtön a visszajelzésekből kiderült, hogy mindenkinek tetszik. Remélem, azóta már méltó helyet találtatok neki.

Átadtam a LeMans Series nyereménysorsolás (kihúzott/átruházott) nyerteseinek ajándékát is, a 10 perces helikopter szimulátor ajándékutalványokat. Vagyis személyesen csak Lallernak, míg csobad elvitte FusyON ajándékát! Aki azóta már jelezte, hogy köszöni megkapta.

Még egy díjátadó volt. Ugrontoth adta át a Drift Bajnokság nyereményét, ami egy csodaszép égetett kép volt. Gratulálunk ezúton is Bencének, igazán büszke lehet az ajándékára.

A találkozón beszélgettünk mindenféléről külön-külön és együtt is, és hamar elment az idő. Az első futamra már szeretett volna mindenki időben helyet foglalni, azért elindultunk egy kis kitérővel (F1 szimulátor) a lelátók felé. Az egyik sátorban volt egy F1 szimulátor, amit én a találkozó előtt kipróbáltam. Reggel még alig voltak és az ára sem volt vészes. Működés közben látva, azt mondtam magamba, ezt ki kell próbálni! Nem csalódtam, az élményemet elmeséltem a többieknek és emiatt tettük a kitérőt, kíváncsiak voltak ők is. Ám ekkor már (kb. 12 óra magasságában) elég rendesen sorban állás volt a gép előtt.

 

Jómagam, akkor reggel 5 percet mentem vele. Azt hiszem az F1 2012 volt rajta, a Hungaroringen lehetett csapatni. Minden segítség ki volt kapcsolva rajta, egyedül az automata váltót hagyták. Első körben estem keltem a pályán. Iszonyú fura érzés volt benne ülni. Éveken át játszom úgy, hogy fixen ülök a cockpitben, előttem fixen a tv, a bútorok. Egyszóval minden fixen. Erre most ez minden felborult, mert hirtelen gázadáskor emelkedett az eleje, ugyanakkor fékezésnél lebukott az orra. Kanyarban bedőlt a cockpit, plusz amerre fordult a pálya arra fordult az egész tévéstől, kormányostól, mindenestől. Ezzel is szimulálva egy kis centrifugális erőt. Persze a képet fixen látod a tv-n, végülis a világ fordul körülötted, emiatt fura az egész…

Szóval az első körben nagyon nehéz volt, aztán kezdtem megszokni. Volt a pályán egy szellemautó, ami szerintem beetetésnek volt ott. Minden körben ráfordultam a célegyenesre, elkezdtem maxi gázon tolni neki és a szellemautó legyorsult ahogy elindult a kör, esélyem sem volt megfogni. Nagyon jól visszaadta a fizikát a gép, a rázókövek dobáltak, a kövér gázra is tolta vagy éppenséggel megpördült a vas. A féktávokkal végig bajban voltam, mindig váratlanul ért, hogy lebillent az egész cuccos. Ennek ellenére hatalmas élmény volt, otthonra a garázsban el lenne vele az ember. Akinek alkalma nyílik kipróbálni egy ilyen gépet, ne szalassza el!

Visszakanyarodva a találkozóra. A két futam közt ismét találkoztunk. Tamásék a gödörben lévő itatók felé vették az irányt, és azt mondták mindjárt jönnek. A találkozó végén még mindig őket vártuk, biztos leragadta egy jó hideg kori sör mellett valahol, haha.

Újabb csoportkép készült, amin már Barni is szerepelt. Mazsonak, még mindig volt pálinkája. Ismét elköszöntünk egymástól, de már eképpen - Jövőre ugyanitt! A WTCC 2. futama után már nem találkoztunk, megpróbált mindenki elindulni haza amivel, és akikkel jött.

Nagyon örülök, hogy ennyien eljöttetek és személyesen is találkoztunk. Remélem a következőn még többen leszünk. Az UFO vendég hagyományt megtartva szívesen látnánk Ákos-t vagy Schumit, hehe Most sokkal több időnk jutott mindenre, mint tavaly. Csak egy árnyékosabb és csendesebb helyet nézek majd jövőre. Remélem ti is jól éreztétek magatokat!

 AZ ÖSSZES KÉP MEGTEKINTHETŐ A GALÉRIÁBAN! ITT 

© Crazyman

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!