FM5 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH Hardcore quick race

Tartalomjegyzék

 

 

 
 

 

Valamelyik álmos vasárnap délelőtt, egy versenyre gyakorló lobbyban beszélgettünk páran, ki hogy megy, milyen segítséget használ, mi okozhatja a sok ráfutásos balesetet a versenyeken, stb.

Fusyon eszmefuttatását követően - kicsit most kisarkítottan összefoglalva az elhangzottakat - arra a megállapításra jutottunkpáran, hogy minden bajok forrása "az a kurva vonal"! (kacsintunk, nevetünk) Nem hagyott nyugodni a dolog, még aznap beszéltem Sanyival, hogy próbáljunk ki egy versenyt ahol tényleg minden segítség OFF, (csak a kameranézet legyen tetszőleges), mindenki egyenlő feltételekkel álljon fel a rajtrácsra.

Nem akarjuk feltalálni a spanyol viaszt, tudom volt már ilyen futam az FRH történetében, illetve sokan vannak a csapatban akik  amúgy is mindenféle segítség nélkül mennek, elismerés nekik! Lehet nem volt anno nagy sikere a dolognak, de hátha most! Egy próbát talán megér!

Elsőként próbálkozzunk egy nem túl erős autóval, egy mindenkinek a kisujjában lévő pályán, aztán ha sikeres lesz dolog folytatjuk nagyobb, erősebb vasakkal.

©Lemur38

________________________________

 

 

Nevezni a cikk alatt a hozzászólásokban a pontos Gamertag (játékos azonosító) megadásával lehet!

A nevezés mindenképp az oldalon való regisztrációhoz kötött! A nevezéseket 16 főig tudjuk elfogadni, a többiek tartalékos versenyzők lesznek! Mindig vannak a nevezők közül olyanok, akik nem jelennek meg, akkor a tartalékok jöhetnek nevezési sorrendben. A verseny előtt mindenkit behív majd az illetékes lobbivezető. Ne izguljon és ne türelmetlenkedjen senki. Köszönjük!

A hálózati, vagy egyéb kapcsolódási problémákat mindenki maga orvosolja!
Az aktuális lobbivezetőt/lobbivezetőket MINDEN NEVEZŐ vegye fel a barátlistájára, különben a lobbivezető nem fogja behívni a versenyre!!!!

________________________________

 

 

Lobbinyitás: 18:15-kor, majd 18:30-kor kezdődik az időmérő!

 

Időmérő: Az időmérőn a megszokott módon állórajttal indulunk. A kvalifikáció 4 kör. A kvalifikáció és a verseny során is szimulációs töréssel megyünk továbbá, az időmérőn szellemautó lesz beállítva. 

1.Futam: Az első futam a Felvezető kör utáni állórajtal indul, 
az időmérőn elért eredmények alapján. 1 kötelező bokszkiállás van.


2.Futam: Felvezető kör után állórajt. Az első futam eredménye alapján a versenyzők fordított sorrendben állnak a rajtrácsra. Természetesen itt is 1 kötelező boksz van, ami az OVÁSZ szabályoknak megfelelően bármikor letölthető.

Az OVÁSZ-ban felvázolt pontozás lesz érvényben a verseny alatt!


Azokra a pontokra, melyekre a versenykiírás külön nem tér ki, az FRH Online Versenyek Általános Szabályzata (OVÁSZ) érvényes a teljes Bajnokság alatt! Aki nevezett, a Szabályokat elfogadja és tudomásul veszi!

________________________________

 

 

• Kamera nézet: TETSZŐLEGES
• Fékezés: ABS
KI
• Kormányzás: TETSZŐLEGES / rásegítés TILOS!/
• Menetstabilizátor:
KI
• Kipörgésgátló: KI
• Sebességváltás: TETSZŐLEGES
• Ajánlott pályavonal:
KI
• A versenyen és az időmérőn is Szimulácíós törés lesz!

________________________________

 



2013 Mazda MX-5 D365 --> C458 Az autón kötelező tuning van, amit az autó képére kattintva láthattok!
Ezen kívül mást az autóba szerelni
TILOS!

 

________________________________

 

 
________________________________

 

 

Bármilyen festéssel indulhatnak a nevezők. Viszont kötelező a hivatalos(!) FRH rajtszám (JÓL LÁTHATÓ HELYEN ÉS MÉRETBEN!), valamint a támogatóink logójának használata! Akinek még nincs FRH rajtszáma, annak a 000-ás rajtszámot kell feltennie az autóra!
Matricázásnál a keresőbe írjátok be a "Description"-hoz, hogy FRH - Videós segítség itt: http://youtu.be/pNwnft83wqc

 

________________________________

 

  GAMERTAG
1. IceSanyi / Lobbivezető
2. CoolG84
3. Lemur38
4. NavyFlipper HUN
5. Fusy0N1337
6. KennieC
7. x Icccs x
8. JocccWRX
9. FRH Jani
10.  
11.  
12.  
13.  
14.  
15.  
16.  
+ Kidari714
+  
+  
+  
+  
+  

 

 
 
 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!