FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Suzuki SX4 Cup

Tartalomjegyzék

Suzuki SX4 Cup

A "MI" autónk. A TE bajnokságod!

Suzuka Eredmények / Végeredmény

 

 

HawkStorne


Elérkezett a mindent eldöntő utolsó hétvége a Suzuki Kupában. Az időmérőre való várakozás során viszont kicsit csodálkoztunk IceSanyival, mivel a dupla pontok ellenére kevesebben jelentünk meg, mint az elmúlt három alkalommal. Ennek ellenére gyorsan letelt a 15 perc és a két lobbi is gyorsan (és nem utolsósorban problémamentesen) összeállt.

Az „A” lobbi rajtja jól sikeredett, a pole pozícióból több körön keresztül tudtam Fusy0N-t tartani. De néhány körrel később olyan nyomást gyakorolt rám, aminek következtében az utolsó sikánban pályán kívül előztem vissza (hozzáteszem: csak azért, mert nem akartam ütközni vele), de fél körrel később az első helyet átengedtem neki. Innentől kezdve a boxkiállásig üldöztem őt és amikor kiállt kereket cserélni, én úgy döntöttem, hogy adok még egy kört magamnak, hogy egy körrel frissebb gumikon fussak és ez az utolsó körben kamatozzék… De elszámoltam magam, mert az a plusz egy kör plusz három másodpercet jelentett, ami a verseny végéig sajnos meg is maradt. Bár egyenlő pontszámmal indultunk neki ennek a fordulónak, igazából az volt a kérdés, hogy ő végez előttem, vagy én előtte. Ezen múlt, hogy ki nyeri a Bajnokságot. És mivel Fusy0N megtartotta a vezető pozíciót a futam végéig, így a Suzuki Kupa bajnoka is ő lett. Ezúton is gratula Neki!

Egy fontos dolgot viszont nem hagyhatok figyelmen kívül.
A már megszokott módon a futam előtt lobbivezető társammal, IceSanyival egyeztettük az esetleges váratlan eseményt. Úgy döntöttünk, mivel piros zászlót még egyszer sem alkalmaztunk, így most élesben teszteljük a „rendszert” a 13. körben. Sajnálatos módon az esemény nem következhetett be, mivel a felvezető kör alatt és a rajtot követő első kör során úgy döntöttem, mint lobbivezető, hogy a váratlan eseményt eltörlöm. Ennek oka az volt, hogy Nakano jelezte, hogy a mikrofonja már megint vacakol, ami annyit jelentett, hogy a lobbiban mindenki hallotta őt, de ő senkit nem hallott. Mikor felálltunk a rajtrácsra, üzenetet próbáltunk küldeni neki, illetve party chat-re is hívtam, de a státuszát „busy”-re tette verseny előtt, így nem villant fel neki egy rendszerüzenet sem. Ezért, mivel a piros zászlós szabály alkalmazását nem tudta volna lépésről-lépésre lekövetni a verseny során, így nem láttam más megoldást, mint az esemény eltörlését. Remélem egy következő alkalommal majd sikerül „piros zászlózni”, de úgy látszik ez még kicsit várat magára. Ettől független megint egy remek bajnokságot tudhatunk a hátunk mögött úgy, hogy közben már készülhetünk is a következőre, a hétvégén startoló, Pedro által megálmodott Super GT Cup-ra. Bízom benne, hogy mindenki élvezte az elmúlt négy hétvégét és az együtt töltött időt. Vasárnap remélem újra mindenkivel találkozunk!
Óvást ezúttal nem kaptam, az eredmények érvényesek! Mindenkinek gratulálok!

@HawkStorne


 

IceSanyi

A vasárnapi finálé méltó befejezés volt ennek a remek bajnokságnak. A "B" lobbi abban a szerencsés helyzetben volt, hogy nem voltak kommunikációs gondjaink. Így az FRH történetében először rendelhettem el piros zászlót "jégeső" miatt. hehe. Az a vicces a dologban, Zso a verseny elején poénból megjegyezte, hogy "nagyon esőre állaz idő" és milyen igaza lett :)
Visszatérve a piros zászlóra... A csapat tökéletesen vizsgázott! Egy lobbi vezető talán legnagyobb félelme nem az, hogy hátul végez a mezőnyben hanem, hogy mennyire flottul tud betartatni egy nem mindennapos OVÁSZ szabályt. Ez alkalommal is könnyű dolgom volt, hiszen a "B" lobbi is profi versenyzőkből áll.

A piros zászlót követően az 5. helyet foglaltam el a rajtrácson, de sajnos Zso barátom gázpedálja egész este rakoncátlankodott, ezért sajnos Zso az új rajtnál beragadt, és vele együtt én is. Ezzel két pozíciót buktam és csak a 7. helyen tudtam fordulni az első kanyarban.
Ugyan én tudtam, hogy a 13. körben mindenki kimegy a boxba, ettől függetlenül a 10. körben én is kimentem kereket cserélni, hogy egyenlő esélyekkel versenyezzek a szaltójára.
Pedro a verseny vége felé felborult az autóval, minden fizikai törvényt semmibe véve. Premier plánba láttam az egészet, és bátran mondhatom, hogy ezt még 100.000.000 FE-ért se tudná megismételni. Kivéve persze, ha megint a segítségére lenne egy kis "bug".
Óvás a mi lobbinkban sem volt. Ennek értelmében az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk.

Végezetül, köszönöm Jamesnek, és Fusy0N-nek a bajnokságot. Őszintén szólva nem gondoltam volna, ezekkel az autókkal ekkora bulit fogunk csapni. Köszönöm továbbá HawkStornak az áldozatos munkát, amit a táblázatokkal művel, már hónapok óta. A legnagyobb köszönet azért mégis csak titeket, versenyzőket illet. Nélkületek nem lehetne ilyen jó bajnokságot szervezni!


 

James & Fusy0N1337

Sziasztok Suzukisok! Szeretnénk megköszöni hogy részt vetettek ebben a bajnokságban reméljük sikerült jó versenyeket futnotok és reméljük tudtunk azért a bajnoksággal már maradandót alkotni. Sok sikert nektek a következő bajnokságokra!

  

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!