Forza Motorsport 5.

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Forza 5 ismertető

Tartalomjegyzék

 

Autók

Ahogy már fentebb is írtam, sokkal kevesebb autó van ebben a részben. Eddig összesen 215 darab autó áll a rendelkezésünkre. A teljes listát ITT találjátok: Forza 5 Összes autó. Szerintem nem kevés, főleg ha azt veszed alapul, hogy mindegyik ugyanolyan részletesen kidolgozott. Az autók szerelmesei kiélhetik különleges vágyaikat. Mindent elkövettek, hogy látványban ne legyen hiba az autók terén sem. Jelentem sikerült!

A Forza 4-ből ismert több fajta „Homespace” (otthonterület), ahol az autóinkat fotózhattuk kedvünkre, leszűkült egy területre. Viszont ez az egy, központi szerepet játszik az egész játékban. Nem véletlen, hogy mi is ezt választottuk az FM5 tagkártyáink hátterének. Ebben a virtuális garázsunkban történik minden. Ha festjük az autót, ha tuningolunk, ha matricázzuk, ha fotózzuk miközben (az előző résszel ellentétben) körbe járhatjuk az autót. Teljesen más a hangulata az egésznek.

Írtam, hogy megszűnt a kirakat. Ez igaz is meg nem is. Amiket készítesz fotókat, tuningokat, festéseket, azt fellőheted a közösbe, ahogy eddig is. Muszáj kitölteni a hozzá kapcsolódó adatlapot különben nem enged tovább. Ami akár jó is lehetne, és szerintem az is volt a céljuk vele, hogy így tényleg kategorizálva legyenek a dolgok és könnyebb legyen szűrni. Csak ezt a többség nem használja. Tehát szétdobták az egész egységes kirakatot. A képeidnél megnézheted a többiek fotóit, a festéseidnél mások festéseiből is válogathatsz, tuning szintén. 

Ne felejtsem el kiemelni, hogy ebben a részben már megjelenik egy új kategória: Open wheel. Beleülsz és pillanatok alatt beleszeretsz.

   

Fotózás

Forzavista módban az összes autón láthatjuk mennyire komoly munkát végzett a Turn10. Kívül és belül is pontosan kidolgozott autókat kaptunk. A fényszórótól kezdve az utolsó kapcsolóig a műszerfalon. Beülhetünk, beindíthatjuk, plusz most már kapcsolhatunk fényszórót. (A Top Gear műsorvezetői felvezetés megmaradt) Itt fotózhatjuk körbe az autónkat, és most már trükközni sem kell a belső fotók készítéséhez. Az autókba ülve simán fotózhatjuk őket belülről is! Csodás képeket készíthetünk. Természetesen a Fotómódot elérjük a megszokott helyeken is (futam közben, replay, stb.). A beállításoknál találunk egy plusz opciót, ahol előre beállított sémákkal fotózhatunk (FF, Szépia, stb.). Ez valamennyire megkönnyíti azok dolgát, akik nem értenek annyira a fotózáshoz, és nem akarnak bajlódni a csúszkákkal.

 

 

Festés, matricázás

Szintén az említett virtuális garázsban festhetjük az autóinkat. Minden autóra alkalmazhatunk matt festést. plusz megjelentek a króm és egyéb mintás hatású festések is. Gyönyörű autókat lehet készíteni.

Matricák terén is kaptunk új dolgokat. Sokkal több betűtípus közül választhatunk. Vannak új színátmenetes vinyl-ek, amikkel brutál hatásokat lehet elérni. Az réteg szám is változott. Az oldalakra 3000, míg előre és hátra 1000 réteget pakolhatunk! Forza 4-ben is készültek cukor festések, de itt aztán… Ami még nagyon tetszik, hogy matricázáskor közvetlen elérhető a „kirakat”. Pl. akarsz készíteni egy DTM festést, amihez szükséged van különböző lógókra. A 4. részben ez elég macerás volt, mire ráraktad az autóra. Itt matricázás közben, mikor kiválasztod milyen vinylt akarsz rárakni akkor beléphetsz egyből a megosztott matricákhoz is. Rákeresel, kiválasztod és már dobhatod is rá. Pikk-pakk összedobható vásárolt matricákból a dolog.

Saját vinyl készítésnél mutatja a lehetséges rétegszámot (3000), az eddig felhasznált rétegszámot, és azt hogy éppen hányas réteget szerkeszted. Ha valamit kivágsz, az ugye vágólapra kerül, ahogy eddig is. Most már azt is láthatod, mit pakoltál oda, a jobb felső sarokban mutatja egy kis képen.

  

 

Fizika, irányítás

Alap dolog volt az eddigi részeknél is, hogy minden autót másképpen kell vezetni, másképpen viselkednek.  Ez most sincs másképpen. Ahogy említettem, én mindig kormánnyal játszottam, emiatt kontrollerrel nem nagyon tudom megítélni mennyit változott és hogy milyen irányban. Az furcsa, hogy minden autó alapból kicsit csúszik. Olyan érzésem van, mintha állandóan drift versenyen lennék, mert marha könnyen megúsznak az alap autók, és állandóan visít a gumi. Itt egy videó, amiben látható, és hallható miről beszélek.

 

A dzsoj ravaszaiba pakolt rezgőmotor ismét hatalmas ötlet volt. Hihetetlen érzés, nagyon  sokat dob a játékon… Szóval ahogy a belső nézetes plusz élményfokozó dolgok arra ösztönöznek, hogy cockpit nézetben vezess, úgy ezek a motorok is arra késztetnek, hogy kapcsold ki a segítségeket, különben semmit nem ér az egész. Full kikapcsolt segítségekkel vezetők nagyon élvezni fogják ahogy a tenyerükben, az ujjaikon érzik, amikor elpörögnek a kerekek, amikor megcsúszik az autó, vagy ahogy blokkol a kerék, ütközik az autó. A Forza 5 maximálisan kihasználja ezt az új fajta kontrollert.

Lacamester: "Elsőre az tűnt fel, hogy immáron hál' istennek, az autóknak van súlyuk és teljesen máshogy kell fékezni egy első vagy egy hátsó motoros autót. Kegyetlenül meg tudja bosszulni magát egy elfékezés, plusz ugye van ez a ffb dolog a ravaszokban. Na, ezt az első kör megtétele után ki is kapcsoltam. Marha idegesítő, mert elvonja a figyelmet a ravasz holtpontjáról, ami nekem nagyon fontos, mert belőttem magamnak egy területet, és ha be van kapcsolva, nem tudok rá figyelni. Mondjuk ez megint felhasználófüggő, nekem nem tetszik. Mondjuk, ha szét lehetne választani, hogy mikor csinálja, fék illetve gázadásnál, akkor - lehet - lenne értelme. Így inkább hagyatkozom a fülemre, mikor csúszik vagy pörög ki a kerék. A kormányszögről csak annyit, hogy a 4.-ik részben 4,3-al toltam,  itt az 5-ös működik nekem."

 

Tuningolás, autóbeállítás

Alapjaiban ennek is a látvány világa változott. Szintén a virtuális garázsunkban, a kész autón láthatod a felpakolt idomokat, felniket, vagy ahogy a rugókat cseréled és lentebb ül az autó, stb. Ismét változtak a teljesítményindex határok. Fentebb tolták őket. pl. B osztályt már 600-ig húzhatjuk.

Az autóbeállításnál (setup) már nem kell külön ki-be lépkedni a menüben. Egyből láthatod egy kis diagramon a változásokat, vagy pl a váltóállításnál a gyorsulási és egyéb értékeket.

Lacamester: "Ugyanaz, mint a 4-ben. Annyi, hogy nem magyar (még). Amikor fejlesztünk egy autót, az viszont nagyon lassú lett, mármint az ablakok közötti váltások. De legyen ez a legkevesebb. Rengeteg lehetőség és egy örvendetes dolog, hogy ugyanazt a motort bele lehet rakni több kasztniba is. Tehát lehet majd 1,6-os verseny, valami jó kis turbóval, ugyanolyan kasztnival, csak más márkákkal. Az osztályok számozásai is kitolódtak, magasabbak lettek. Ezt mindenki majd döntse el maga, hogy jó-e? Problémát nem okoz."

 

Karrier

Meg kell mondjam, engem már a 4. részben sem vonzott a karrier. Unalmasnak találtam, a mesterséges ellenfelek csaltak, stb. Még most is valahol 4% körül áll a dolog. Inkább mentem FRH online versenyekre, mint hogy bohóckodjam a géppel. Kiváncsian vártam a beharangozott Drivatar-os dolgot. Úgy voltam vele, hogy ha másra nem, arra jó lesz, hogy karrierben megtanuljam a kontrolleres irányítást. Azt kell mondjam, kellemesen csalódtam!

A Drivatar rendszer minden játékos vezetési stílusát figyeli és azt rögzíti a felhőben, ebből építi fel a saját Drivatarunk modelljét. Hogy aztán az alteregónk más versenyzők ellen versenyezhessen a különböző pályákon. Tehát ha valaki agresszíven vezet, akkor a Drivatarja is agresszív lesz. Az egész lényege az, hogy a karrierben a rivális sofőrök már nem droidok, hanem első sorban a barátlistádról válogatott sofőrök képmásai. Ez az ami nagyon-nagyon sokat dob a versenyeken. Azokkal versenyezhetsz a karrier módban, akikkel amúgy is szoktál játszani pl. online versenyeken. Mivel most még nekem csak pár barátom váltott Forza 5-re, így persze berak idegeneket is. Akkor lesz komoly, amikor már minden versenyző egy-egy barátom lesz a pályán. Eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy a vezetési tudásból adódó különbségek nagyon jól kijönnek. Lacát sokszor meg sem tudom fogni, elhúz méterekkel. Esetleg olyan pályákon érem utol ahol még nem járt, mert ilyenkor berakja a gép, de az egészet improvizálja, mivel arról a pályáról még nincsenek pontos adatai.

Pontosan ezek miatt kell figyelni, hogyan is vezetünk, attól függetlenül, hogy nem vagyunk élő emberekkel körül véve. Hiszen ha durvák vagyunk, akkor az lehet hogy valamelyik barátunknál csapódik majd le és az ő versenyét tesszük ezzel tönkre, mivel a Drivatarunk is agresszív lesz vele. Ugyanúgy kell tolni karrierben, mintha online futamon lenne az ember. A fair-play szabályok itt is érvényesek.

A segítségeknél belőhetjük azt is hogy milyen nehézségű Drivatarok ellen szeretnénk majd versenyezni. Ha fentebb tolja az ember, pl. a fiamat már be sem rakja ellenem. Természetesen, amikor valaki ellen megy a Drivatarod, akkor azért te pénzt kapsz. Erről mindig kapsz értesítést, mikor mennyit keresett neked.

Teljesen más érzés úgy játszani a karriert hogy a pályán a barátaid vesznek körül. Ja és a saját autóit hozza mindegyik, még a festéseket is betölti a játék. Hoppá vigyázz kávéház! Azért itt megint el lehet gondolkozni, hogy Forza karrier módban FRH rajtszámos autók és azok sofőrjeik ellen versenyezni nem rossz dolog. Ha valaki ezt egy évvel ezelőtt mondja, kinevetem.

Nem adtam össze, mennyi verseny van, de itt is úgy van, hogy a karrier végigjátszásához nem kell minden versenyt teljesíteni. Ha vége a karriernek, akkor majd vissza kell lépkedni, hogy mi az a mi nincs kész. Az arany éremért viszont nem kell elsőnek lenni. Az első 3 hely dobogósnak számít, és ugyanígy kitolták a maradék érmeket. Meg is őrülnék amúgy, ha állandóan Lacát dobná be mellém és így mindig lecsúsznék a dobogóról. A képen látható számok értelemszerűen az abban található bajnokságok vagy futamok számát jelzik.

   

   

A versenyfajták maradtak, ami a 4-ben is, nem változott. Autocross, bójadöntögetés, városi forgalomban kerülgetés, párharcok, időfutamok, stb. Ami még említésre méltó újítás, hogy plusz dolgokat kaptunk a verseny előtti és utáni képernyőre. Verseny előtt mutatja egy pici ranglistán a barátaid milyen időt mentek azon a pályán. Ha nincs megfelelő autód, akkor bérelhetsz, nem muszáj vásárolnod. Verseny után pedig kiírja, hogy hányadik lettél a világranglistán (ha volt már ott időd és javítottál, akkor azt is, hogy mennyit jöttél fentebb), ki az a barátod, akinél jobb időt futottál. Egy újabb mini ranglistán pedig mutatja azt is, hogy ki van még előtted és azok milyen időt futottak. Plusz ha akarod, ott rögtön kis is hívhatod egy rivális versenyre. Olyankor ugyanazon a pályán mész, de már csak egyedül, a riválisod szellemautója ellen.

Jöjjenek a Karrier hiányosságai, mert bizony itt is van baj:

Ha elkezdesz egy komplett bajnokságot, nem tudod megnézni a korlátozásokat. Először azt hittem csak én bénázok, de nem. Nem jelzi sehol hogy milyen kategória, milyen évjárat, vagy esetleg milyen hajtás a korlátozás. Majd akkor látod, amikor elkezded, akkor is abból, hogy milyen autókat enged. Aztán vagy van hozzá valamilyen autód, vagy ott veszel és választasz, hogy felhúzza a gép, vagy te tuningolod magadnak, vagy autót kölcsönzöl.

Arról már nem is beszélve, hogy egy megkezdett bajnokság közben nincs lehetőséged tuningolni, vagy az autón állítani.  Amivel nekiállsz,  azzal az autóval és beállítással kell ledarálni az összes pályát.

Végül (de ez nem feltétlen hiba), hogy a versenyeken nem kapunk szintlépéseknél autójutalmakat. Ez valószínű a kisebb autó darabszám miatt van így. Plusz XP pontokat kapunk, amivel a sofőrszintünket növelhetjük. Maradt az autókedvelés is, mint gyűjthető pont. Ám sérülésért nem von le pénzt, visszatekerésért már viszont igen! A bevételünket természetesen, ahogy eddig a segítségek ki-be kapcsolása, a Drivatarok nehézségi foka, és a sérülés milyensége határozza meg.

Érdemes pár futam után (előbb nem is lehet hozzáférni a menühöz) kikapcsolni minden segítséget és felhúzni közepesre a Drivatarokat, visszatekerést nem használni. Dőlni fog a lé, ha képesek vagyunk mindig dobogóra állni. Gondolom nem kell mondani, hogy ez nem az a játék, amiben végig egy gázon akár falon fordulva, vagy arról lepattanva száguldunk végig a versenyen. Technikásan, sérülésmentesen és most már (Drivatar miatt) érdemes tisztán terelgetni a vasakat. Hangulatos lett, és szinte eteti magát a karrier, darálod a versenyeket és nyomod le a haverokat (már ha sikerül) a pályán.

 

Szabadjáték

Ez teljesen megváltozott. Eltűnt a gyorskörmód, ahol egyedül körözgethettünk a pályán. Az FRH-s köridő versenyek is itt zajlottak. Megszűnt a külön osztott képernyős mód is, és nincs Quick Race. Viszont emlékszem, a 4. részben sokan panaszkodtak, hogy nem lehet összepakolni egy versenyt sem. Nem volt rá mód, hogy magad állíts összes egy futamot, olyan feltételekkel, amit te akarsz.

Na, itt egybe gyúrtak mindent, és most már tényleg az lett, ami a neve is, Free Play. Olyan versenyeket pakolsz össze, amilyet akarsz! Te állítod be a pályát, az autókategóriát, a körök számát, a versenyzők számát, stb. Mindent. Körözhetsz egyedül vagy tele pakolod Drivatarral, vagy bekapcsolod a második dzsojt és automatikusan választható az osztott képernyős mód. A végtelen variáció miatt megunhatatlan.

Az kell mondjam, hogy minden hiányossága ellenére egy nagyon szuper és magas színvonalú játékot kaptunk! Ahogy olvastátok itt, inkább tartalmi hiányosságok vannak, amiket már elkezdtek foltozni. Ha visszakapjuk az online futamokon a visszajátszás mentés lehetőségét, a többi már nem is érdekel, annyira jelentéktelen hibák. Kicsit olyan, mint a mesében. Amikor a király kapott is ajándékot, meg nem is. Mivel nagyon sok olyan újítás van a játékban amitől jobb lett, és ugye vitathatatlanul magasra pakolták a lécet. Lehet kapaszkodni, mert a nextgen játékok közt nincs és nem is lesz egy darabig jobb autósjáték. Mindenkinek ajánlom, próbálja ki, egyszerűen döbbenet mit hoztak össze a srácok.

Lacamester: "Mindent összevetve, lesz még ezen mit csiszolni, de ha kész lesz egyszer, nagyon frankó lesz, én bízom benne." 

 

 

Ha valamit kihagytam, akkor a cikk alatt kérdezzetek nyugodtan. Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett, nyomj egy lájkot/pluszt és oszd meg barátaiddal is a cikket! Jók legyetek, éljenek a csajok!

Mindenkinek jó tapadást és rövid féktávokat! Találkozunk a pályán!

 

A CIKK MEGJELENÉSE ÓTA SZÁMOS UPDATE JÖTT A JÁTÉKHOZ. CSISZOLGATTÁK, ÉS JAVÍTOTTÁK A HIBÁKAT! (pl. a boxban már az idomokat is javítják)

EZEKRŐL A FORZA5 HÍREK ALATT TALÁTOK INFÓKAT! 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!