FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Clio Cupa hirek

Tartalomjegyzék

Na akkor lássuk a versenyeredményeket!!!!

 

 

 

 

És akkor jöjjön a várva várt beszámoló Laller075 Pilótatársunktól!!!


Az előző élménybeszámoló sikerén és egy Bacardi-Kólán felbuzdulva összefoglalnám a pénteki történéseket, kizárólag szubjektíven.

Szombati nap révén mindenki előkapta apuci tuning Clioját a garázsból, hogy villantson még egy utolsót dizsi előtt.

Az első futamon a megfutott köridők alapján Pistikemester, Sumo és jómagam sorakoztunk fel a rajtrács első három helyére. Az első (levágós) kanyarban mindenki épségben elfordult vigyázva a másik autójára.

A mindenki által (jó vagy rossz vonatkozásban) emlegetett visszafordító kanyarig küzdött egymással a tömeg(Sumo) és az elszántság(PistikeMester). Kicsi koccal megválaszolták a „na ki fékez később” kérdést, majd minimális anyagi kár után az elszántság vette át a vezetést. Hátrébb Crazy és Kicsi küzdöttek a leggyorsabb hobbivezető címért, melyből rövid időre Kicsi került ki győztesnek. Még egy kicsivel hátrébb HunXxjajjdebonyolult nevű versenyzőtársunk Lancelot négykerekű kikiricsét kényszerítette forgásra, így Ő visszaesett az utolsó helyre bízva a 2. futam fordított rajtsorrendjében.

A 2. körben élveztem az akciófilmet, amit SzabadosLaci és Kazi360 produkált a tükrömben. Kör végén Sumo, SzabadosLaci és Kicsi ment ki dobni egy puszit a boxban lévő muternak! A visszajátszást nézve Pistikemester elől laggolgatva és füstölögve haladt kicsit Mátrix-osan.

Ekkor Pistike, Laller, Kazi360 volt az első három sorrendje. Crazy Sumákot üldözte, őt pedig Pervinke.

Ha a honvédségnél lennénk, azt mondanám: Jelentem a nyócadik körig esemény nem történt! Annyi, hogy Sumo utolérte és megelőzte az addig 7. helyen naplementében vagy felkeltében gyönyörködő Lancelotot. Én felzárkóztam szép lassan PistikeMesterre, majd a boxbejárat előtt egy hajszálnyival hamarabb fékezett mint számítottam, így elkerülendő a nagyobb bajt a fű felé vettem az irányt. Sajnos ez sem volt elég, így összeértünk. Én utolsó pillanatban be tudtam fordulni a boxba, Pistike viszont kicsúszott a bukótérbe és onnan volt kénytelen utánam jönni. Így én 5., Ő pedig 6. helyen hajtottunk ki a fényezőműhelyként szolgáló boxból. Ebben a pillanatban Crazy!!! haladt elől. Igaz, ő még hagyta ülni a szerelőit, hátha mélytrombózist kapnak és nem kell fizetni. A 12. kör végén megsajnálta őket és kiment látogatóba (úgy is minimálbéresek). A sorrend így Sumo, Laller, SzabadosLaci lett elől.  A nyüves visszafordítót elrontottam, amire Szabadoslaci befüvezett Rockstar Clio-ja lecsapott. Elment még Pistike is mellettem, így azzal a hibával rendesen ráugrottam a harcifacra. Az utolsó kör utolsó kanyarjában megismétlődött a Pistike fékez, Én a füvön szitu, de most sikerült elkerülni a bajt. Nagyot fékeztem, így elkerültük a csattanást. Egy szoros befutót produkálva.

2. futam:

A fordított rajtsorrendnek köszönhetően az első három induló HunXxjajjdebonyolult, Pervinke és Sumák volt. A nevágjukle kanyarban repültek a bóják, csikorogtak a fékek és kocogtak a lakatosmunkára érett Clio idomok.

Egy kis Lagggg hatására SzabadosLaci és Kazi is próbára tették alig elkezdődött barátságukat egy kis tiszi-toszi-val. Vagy lehet, pont ez kell, hogy elmélyüljön...

 

 

 

 

Én az előkelő utolsó helyre kerültem, mert a nevágjukle kanyarban kikényszerültem a zöld területre, ami olyat fogott rajtam, mint csigán a smirgli papír. Így legalább kimaradtam a következő kanyar „úúú basszus, bocs nem direkt volt” részéből.

A visszafordítóban Crazyt kényszerítették piruettre. Leszámítva az ijedtséget meg, hogy bogaras lett az oldalsó ablak, túl nagy baja nem történt. Ez a kép jól jellemzi a kialakult adok-kapok jellegét

Az autók jobban hasonlítottak a rögtöngöröngyösi Lada-krossz futam autóira, mint a Cliokra. Sumo megint a jól bevált „2. körben kimegyek a boxba, oszt küzdjetek csak ott elől magatokban” taktikát választotta. Követte őt SzabadosLaci is…(plágium gyanús). 3 kör elteltével elől Pistikemester, Lancelot és Kazi360 küzdött, én a kilencedik helyen SzadosLacit üldöztem. Crazy a 6. kör végén ment be újrafutózott gumikért, aminek később meg is lett a következménye. Rá egy percre már a visszafordítóban fejen állva dudorászta „Lehet zöld az ég és lehet kék a fű, Nekem mindegy, hisz végül is így gyönyörű..” c. vidám kis dalocskát.

Innentől kezdve szépen lassan csúszott befelé a pályára, amiről ő már persze nem tehetett. A 10. körben Sumák frankón el is találta az akkor már a visszafordító kanyar betonjának közepén dudorászó Crazyt. Így Sumák fatertól kölcsönkapott szombat esti Clioja apának „nemmegmutatós” lett. Pirosan írt százalékok mindenhol a sérülés ábráján… Ennek következtében a kör végén be kellett mennie a boxba. A szerelők földhöz vágták a villáskulcsot, köptek egyet és továbbintették. Én mindig is mondtam „javíthatatlan gyerek ez a Sumák!” J

Előttem Lancelot haladt a 4. helyen és szépen elkezdtem lopni a távolságot. A 13. körben utolértem és meg is előztem, de a következő kanyarban kicsúsztam és visszavette a helyét. Közben azt mormogta a kicsi száján, hogy „mohó voltál Lajos”! Sajnos igaza volt.

A 14. körben megint meglátogatott minket a most már szokásos füstölgő hátsó lámpa, de erre már Szkáli meg Muldőr se mozdulna rá. Nézzétek el nekem, hogy ezt most nem fotóztam le.

A célvonalnál Sumot intették le Szabados Laci is Pistikemester előtt. Ezután már csak a protokoll ünneplés volt hátra. Megkapták a biciklizős Gobbi Hilda posztert, pezsgőlocsolás és húzás haza….

Ismét egy jó kis versenyen vagyunk túl.

©Laller075

 

Ha esetleg írói vénával rendelkezel kérlek küld el X Kicsi X-nek e-mailben az élménybeszámolód és ki lesz rakva a cikkben (moderálás után), az e-mail címét megtaláljátok ha IDE kattintotok.

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!