FM5 Lezárt Online Versenyek

Az FRH versenykiírásokat az új weboldalunkon találjátok!
Idővel egybeépül a két oldal, addig is a türelmeteket kérjük!

KATT A KÉPRE!

 

FRH Harry Potter Quick Race

Tartalomjegyzék

Harry Potter Quick Race

Seprűre Muglik!!!
Eredmények-"Sorsolás"

 

 

 

 

 

 
 

 

Sziasztok.

Sikeresen lezajlott az idei bolondok napja futamunk is. Sajnos idén húsvét hétvégéjére esett, így csak tízen neveztek a versenyre. Ez sajnos nem tett túl jót a csapatversenynek, és így már a pálya is kicsit nagynak tűnt. Ettől függetlenül bátran mondhatom, hogy remekül szórakoztunk. Végig nevettük, hülyültük az egészet.

Sturm Norbi tartaléknak nevezett, és sajnos nem is tudott eljönni a versenyre. Egy "Club Invite" után Renkl Norbi segített ki minket, és ugrott be Sturm Norbi helyére és erősítette a Mardekár csapatát amit ezúton is köszönünk. Sajnos ezzel egy kicsit felborultak a teszlek süveg által tervezett erőviszonyok is.

Mint azt tudjátok az első két futam az ovász szabályoknak megfelelően, egy "sima" verseny volt. Annyi eltéréssel, hogy a GO-GO rajtparancsot lecseréltük, egy- egy varázs igére. Olyanra mint a "Capitulátus" vagy épp az "Invito" az utóbbit rögtön magyarosították is a srácok "Indító"-ra így annak a varázsigének nem volt hatása. Hehe.

A harmadik futam volt a Quidditch bajnokság. Na itt olyan dolog történt amire senki nem számított. A Cikesz aki Sensation volt az utolsó körök egyikében a sikánban gellert kapott és a falba fúródott. Ennek köszönhetően a komplett mezőny megelőzte és mindenkinek járt a plusz 5 pont. Azonban a hajtó, jómagam, közben átvettem a Dementor szerepét is, és osztogattam a Dementor csókokat, miközben próbáltam minél több versenytárstól elvenni a könnyen szerzett plusz 5 pontot. Egy baleset miatt sajnos csak Crazytől, és Duraceltól tudtam elhalászni.

A verseny után egy óvás sem érkezett azonban egy figyelmeztetést kapott Renkl Norbi. Neki ugyanis nem volt saját rendszámos festése, hiszen nem is nevezett, csak kisegített minket. Így Sturm Norbi festésével és rajtszámával kellett indulnia, amit ugye az ovász szabályzat tilt. Ezért jár neki a figyelmeztetés, ami a verseny végével el is évült.

Ami a nyereménysorsolást illeti, na hát az is elég érdekesen zajlott. A versenyt végül a Mardekár csapata nyerte, így nekik volt jogosultságuk részt venni a sorsolásban, és itt jött a bökkenő! Az öt csapattagból négy stafftag volt. A megszokottal ellentétben most ők is részt vehettek volna a sorsolásban azonban szépen egyesével lemondtak a nyereményükről. Egészen addig míg csak az egyetlen nem stafftag Mardekáros Renkl Norbi nem maradt! Így őt illeti meg a versenykiírásban említett Mardekáros bögre és Harry Potter eredeti varázspálcája. Gratula neki!


 

Az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk!
 _______________________________________________________

 

  

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!