FM5 Lezárt Online Versenyek

Az FRH versenykiírásokat az új weboldalunkon találjátok!
Idővel egybeépül a két oldal, addig is a türelmeteket kérjük!

KATT A KÉPRE!

 

FRH WSR 2/2 Clio Trophy quick race

Tartalomjegyzék

WSR/2 Clio Trophy

Quick Race

Eredmények

 

 

 

 

 

 
_________________________________________________________________________________________________

 

A WSR bajnokság tesztfutama remekül sikerült! Mazso sajnos nem tudott megjelenni a versenyen, Suxyyy-nak köszönhetően így is teli lobbival álltunk rajthoz.

A HawkStorne által finomra hangolt "kis fenevad" is szépen tette a dolgát, és bár többünknek sikerült betörni a clio-t, szemmel láthatóan nem adta könnyen magát. A lobbiban többen is gratuláltak az autó megépítéséhez, ami HawkStorne érdeme, és hálás köszönetünk érte.


A versenyeken a csatákon kívül a koccanásokból is kijutott bőven. Ebből adódóan két óvás is érkezett.


Az egyik óvást Navy nyújtotta be Kicsi ellen. Idézem:


"Kicsinek szóltam, hogy jobbra vagyok (külső ív) Ő szart rá, belső ívről rám sodródott, többször is nekikoccant az autómnak amitől én a fűre sodródtam. Az én autóm jelentősen előrébb volt már amikor elkezdte koccolgatni (éppen a hátsó sarkára baszott rá az első alkalommal)onnantól meg folytatta,szerintem még a gázt sem vette el."

Bár az ilyen eseteket nem szoktuk vizsgálni, mert nem tudni, hogy ki mit mondott, és abból ki mit hallott, ez esetben azonban kivételt tettünk. Ugyanis én (IceSanyi) többedmagammal fültanúja voltam az esetnek, és tisztán hallottuk, hogy Navy szólt Kicsinek, és ő válaszolt is rá, vagyis tisztában volt vele, hogy Navy mellette van. Ennek fényében Kicsit figyelmeztetésben részesítem.

A másik óvást MisikJani nyújtotta be maga ellen. Idézem:

 
"Boxutcából kijövet átléptem a fehér vonalat. Galád módon előre megfontolt szándékból elfelejtett a szabályt."
 
MisikJani szintén figyelmeztetésben részesül!

Az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk!

      
_________________________________________________________________________________________________

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!