FM5 Lezárt Online Versenyek

Az FRH versenykiírásokat az új weboldalunkon találjátok!
Idővel egybeépül a két oldal, addig is a türelmeteket kérjük!

KATT A KÉPRE!

 

Dodzsemezés Prágában Quick Race

Tartalomjegyzék

Józanodó Quick Race

EREDMÉNY!

 

 



 

 

 

Az év első Forza 5 versenyünk eredményhirdetését olvashatjátok, amihez rögtön egy sorsolással is tartozik. De először nézzük, kinek hogyan kezdődött az újév.

Számomra az újévi meglepetés keretében elment a kábeltv, telefon és az internet. Ezért kénytelen voltam Kicsi segítségét kérni lobbivezetés ügyben, amit ezúton is köszönök neki.

Zsozsának pedig az Xbox LIVE szolgáltatással volt gond, de hogy pontosan miben volt a hiba azt nem tudom. Igazából nem is ez a lényeg, hanem hogy nagy bánatára úgy kibabrált vele a dolog, hogy a saját versenyén nem tudott rajthoz állni…

Pedig aztán igazán jó csatákra lehetett számítani. Mire visszajött az internetem, addigra a srácok már az első futamot tolták. Gyorsan becsatlakoztam és izgalommal vártam a másodikat.

Mivel se időmérőn, és se első futamon nem voltam, ezért a szabályoknak megfelelően a legutolsó rajtkockából indulhattam. Szépen finoman terelgettem a vasat, egyszer nem pördültem meg, és a baleseteket is sikerült mindig kikerülnöm. A futam végére behúztam a dobogó harmadik fokát, parádés futam volt. Az autó vegyes érzelmeket váltott ki egyes emberekből, pedig nem volt az olyan rossz, csak finoman kellett bánni a gázzal. Plusz lassításkor bátran lehetett alkalmazni a bal lábas féket, mert hirtelen motorféknél dobta a farát rendesen. Egy igazi kis ördög költözött a gépbe, miután felkerült rá a kötelező tuning. Ugye Kennie? Hehe

Lehet, hogy egy bajnokság is kellene belőle? Sok „IGEN” kommentre nem számítok, pedig nekem nagyon bejött ez a futam. Na, de.

Óvás nem érkezett, az eredmények véglegesek! A cikk végén pedig a zsozsa által felajánlott 3000 ft értékű live feltöltő kártya került kisorsolásra! Gratulálunk a nyertesnek! Zsozsa majd privátban felveszi vele a kapcsolatot.

      

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!