FM6 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Forza 6 Rally Legends Quick Race

Tartalomjegyzék

Rally Legends Quick Race

Eredmények

 

 

Savaztok!

A verseny kiírásakor direkt olyan pályát választottam, amin még nem versenyeztünk. Az autót már sokan ismerték, mivel ezzel Köridőztünk nemrégen (a tuningot ezúton is köszönjük bodiszolnak). Reméltem, hogy jó kis verseny lesz és sokan leszünk. Ebből csak az utóbbi nem jött be és őszintén mondom, hogy sajnálhatja, aki nem volt ott. Régen voltam ilyen izgalmas futamon, ahol ennyit számított a taktika. Direkt nem volt kötelező boxkiállás, és azt sem lehetett előre tudni, hogy vajon elég lesz az üzemanyag.

Természetesen már a futam elején mentek a találgatások, hogy vajon ki kell menni tankolni vagy nem. Volt, aki állította, hogy képtelenség, tuti egyszer ki kell állni. Mivel én írtam ki a körök számát, és persze úgy hogy előtte lefutottam, magamban helyeseltem, hogy bizony nem lesz elég a benya.

Viszont mi van akkor, ha ezt a „kiállok-nem állok ki” dolgot még megkeverjük egy kis váratlan eseménnyel? A szabályoknak megfelelően, a futam előtt elküldtem Ice-nak emilben, hogy első futamon 6. körben Safety Car lesz. Arra számítottam, hogy a 15 körös futamon 7.-8. körben megy majd mindenki (legalábbis az, aki szerint muszáj tankolni) a boxba.

6. körben olaj került a pályára és behívtam az SC-t. Itt fordult a kocka, mivel egyből ment az agyalás, a taktikázás. SC alatt nem fogyaszt annyit az autó, mivel éppen csak csorgunk, sőt ha többször csak kinyomott kuplunggal hagyod gurulni az autót, azzal is lehet nyerni üzemanyagot.

Sikerült összeszedni a mezőnyt, a pálya biztonságos volt, indulhatott újra a csata. Ezek után totál kettészakadt a mezőny boxkiállás ügyben és voltak, akik merészen bevállalták, hogy ők bizony nem tankolnak.

Ettől lett igazán parádés a vége. Ugyanis akik nem tankoltak, azoknak pont a célvonal előtt nem sokkal elfogyott az üzemanyag. Ha jól emlékszem Pempasz, BigZoli, Supermoto és NemoGabo voltak kénytelenek begurulni a célba. De úgy, hogy még a sima gurulás közben is verseny alakult ki! Supermoto a nagyobb lendületének köszönhetően (üzemanyag nélkül, csak gurulva) a célvonal előtt pár méterrel előzte meg a szintén elektromos autóként, hang nélkül suhanó Pempaszt.

Őszintén sajnáltuk, de sírtunk a nevetéstől, hogy végig vezeti a mezőnyt és az utolsó pár méteren egy guruló autó megelőzi.

A második futamon, okulva az előzőből, féltávon többen is kimentek a boxba. Viszont itt a 10 körre terveztem váratlan eseményként SC-t. Ami ugyancsak bekevert, mivel SC alatt felzárkózunk, és aki addig nem volt kint, az vagy kockázat és imádkozik, hogy elég legyen a benya. Vagy kiáll, de akkor megelőzik a többiek. Ezért sem egyszerű a történet, ilyenkor.

Természetesen a taktika mellet ment a szokásos adok-kapok, a csatázás. Köszönjük a két új versenyzőnek a részvételt! Reméljük máskor is jönnek.
Első futamon Janihoz megint nem voltak kegyesek a szerverek Istenei, ahogy velem sem a második futamon. Szomorú, főleg ha készül az ember, gyakorol és egyszer csak DNF.

Azóta pedig Ice-nak köszönhetően már kikerült a címlapra a Rally Legends bajnokság kiírása. Ha megnézitek az autók abszolút kezelhető vasak, nem kell félni az újaknak sem! Bátran lehet nevezni!

A Quick Race futamaival kapcsolatban óvás nem érkezett. Gratulálunk mindenkinek, az eredmények véglegesek! Találkozunk a Rally Legends Bajnokságon!

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!