FM6 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Forza 6 WTCC Quick Race

Tartalomjegyzék

WTCC Quick Race

Eredmények

 

 

 

 

 

 

Savaztok!

Első hivatalos Forza 6 FRH Quick Race eredményei megszülettek. Innentől felvesszük a ritmust és megpróbálom jómagam is nem ennyire elhúzni az eredmények közlését.
Mi mással is kezdhettük volna, mint egy jó kis WTCC futammal, mivel hivatalosan is bekerült a játékba a Zengős Michelisz Norbert Hondája.

Tekintsünk el attól, hogy milyen volt a kommunikáció a lobbin belül. Sorokat tudnék megtölteni szitkozódással, de azzal előrébb nem vagyunk. Annak viszont mindenképpen örülök, hogy az új rész új versenyzőket is hozott a csapatba, akik már az első futamon nagyon jól szerepeltek. Csak remélni merem, hogy a versenyeknek a jó oldalára fektetik ők is a hangsúlyt és nem tántorodnak el a kisebb live hibák miatt. Mindenkinek nagyon köszönjük a kitartást, és hogy jöttök a versenyeinkre! Az összes stafftag nevében mondhatom, igyekszünk uralni a káoszt a lobbikon belül és mindent megteszünk, hogy remek futamok legyenek.

Az autóval hiba nem volt, remekül kezelhető, viszont az új pályák miatt (meg amúgy is)  a felkészülés elengedhetetlen. Emiatt ahogy időnk engedi hétköznapokon az aktuális futamokra szabadedzéseket tervezünk, ahogy ezt már a héten is tapasztalhattátok, Lemur vezetésével kettő is volt.

Számomra Sonoma hiába nagy kedvenc, egy picit lemaradva az élmezőnytől (nem mintha máskor elől lennék…), ahogy az időmérőn is látszik, a mezőny végéről indultam. Féltem a rajt utáni első jobbostól, hogy nehogy tömegbaleset legyen, de le a kalappal mindenki előtt. Nagyobb problémák nélkül elfordultunk. Így kell ezt csinálni! „Szerencsémre” másnál is becsúszott néhány hiba a futam alatt, és volt kivel küzdeni hátul is. Mindig mikor már úgy éreztem beakadt a méterszámláló, és nem kerülök közelebb a másikhoz, akkor hibázott és megelőztem. Persze aztán ismét túltolta az ember a nagy izgalomban és minden kezdődött elölről.

Második futamon, őszintén sajnálom Lancelot esetét a rajtnál (részletek lentebb), legközelebb reméljük több szerencséje lesz.

Mivel egy picit elhúzódott a kezdés és a futam sem annyi idő alatt zajlott le, ahogy vártuk, ezért a második futamra már többen nem tudtak jönni.

A verseny után picit feléledt az Online topik, és olvashattunk pár kommentet a versenyről, aminek mi nagyon örülünk. Számunkra fontos a visszajelzés, nyugodtan írjátok le mindig a tapasztalatokat, élményeket. Ezekből szemezgettem párat:

„F@sza volt mind2 futam. Amennyire tartózkodtak emberek a pályától, szerintem annyira jól sikerültek a versenyek. Külön öröm, hogy a nagyobb létszámú versenyen nem történt semmiféle baleset az első kanyar/ok/ban, mindenki figyelt mindenkire. Az újoncok is szépen mutatkoztak be, talán egyedül a lekörözésnél kell picit jobban odafigyelni, hogy ne zárjuk le az ívet kanyarokon keresztül a lekörözni szándékozó ember előtt, de ez csak apróság. Én meg nem tudom, hogy miként sikerült javulnom közel 1 másodpercet az elmúlt 2 napban, de ez nagyon kellett ahhoz, hogy nyugodt futamaim legyenek. Bizakodó vagyok a bajnokságot illetően...” – Fusy0N

„A hang az sz*r!
Sajnos nekem nincsenek olyan jó élményeim, mint FusyOn-nak. Főleg a második futamról, amikor is a főnit nem hallottam és az első helyről rajtoltam volna, de valaki, asszem Csobad hallotta főnit ő mondta, hogy mikor indulunk óra szerint. Na, az volt 03:25 perckor, ehelyett mindenki elrajtolt az én órám szerint 03:20-kor. Persze én mivel állva maradtam a rajtrácson, ezért Lemur lendületből megsürgetett, hogy haladhatnék jobban...  

Na, akkor ment le a függöny és kiléptem, közben sűrűn emlegettem a Turn 10 alkotóit, hogy létesítsenek nemi aktust a felmenőikkel, kimerítve az összes aberrált formáját eme cselekedetnek! 
Ráadásul a dzsojom is szaraxik. Kanyarodásnál el kell tolni a kis kart felfelé, hogy teljesen el tudjam fordítani az autó kerekét. "Szerencsére" ez csak az én nyomorom, ebből garizás lesz az biztos.
Az én szemszögemből nézve adott lett volna egy jó verseny, de a hang miatt ez nem jött össze, majd legközelebb...” - L4NC3L0T

„Sajnálom, hogy így alakult Lancelot futama, pedig az első sorból számítottam volna egy jó kis csatározásra! 
A második futam fenomenális volt egyébként... Az első 2 körben vezettem, de PGarage és Fusy0N rendesen toltak előre... Aztán a hátsó emelkedőn külső ívről PGarage kicsit nekem koccolt, aminek a következtében fűre kerültem és a 3. helyre tudtam visszajönni. Persze Fusy0N az élre ugrott, Csobad pedig felzárkózott. Innentől kezdve a maradék 17 körben PGarage, Csobad és én fergeteges csatát vívtunk a dobogós helyekért, olyannyira, hogy a végére még Big Zoli is csatlakozott hozzánk a leintés pillanatáig. Remek volt!!! (a hangot leszámítva....)
Kíváncsian várom a bajnokságot is!!!” – HawkStorne

„A tegnapi versenyhez csak annyit fűznék hozzá, hogy le a kalappal mindenki előtt!!!
Különösen az új csapattagok előtt. Úgy érzem igazi versenyzők csatlakoztak a csapathoz, akik nem csak, hogy gyorsak, de forgalomban is tudnak autózni és nyomást gyakorolni az előttük lévőre. Isten hozott titeket!” – IceSanyi

’ Remek futam volt régen versenyeztem ilyen jót. Gratulálok mindenkinek.” – FRH CSOBAD

És ugye ne felejtsük el, hogy most vasárnap (szept. 4-én) indul a WTCC bajnokság, immár 24 fő nevezővel!!!

 

Óvást nem kaptam, az eredmények érvényesek! Gratula mindenkinek!

 

  

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!