Forza Motorsport 5

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Forza Motorsport 5

Forza 5 Összes autó

Tartalomjegyzék

1976 McLaren #11 Team McLaren M23

Az egyikeként a legtöbb trófeát begyűjtött csapatoknak, a 70-es években az M23-as típusjelű McLaren biztosította a csapatnak első F1-es világbajnoki győzelmet James Hunttal a volánja mögött. Az M23-as modell és Hunt eszméletlen nagy csatát folytatott a Ferrarival és Laudával, amiről Ron Howard nagy sikerű filmje, a Rush is méltón megemlékezett. A megváltozott szabályrendszer miatti átalakításokat követően a DFV Cosworth motoros, új befecskendezéses rendszerű M23-as bizotsította igazából Hunt-nak, hogy a 76-os szezont megnyerje. Lauda közel végzetes nürburgringi balesete előtt sorban két futamgyőzelmet is szerzett, és amíg Lauda lábadozott, Hunt mindössze három pontra csökkentette a különbséget a pontversenyben, így érkezvén a sorsdöntő és évadzáró Japán nagydíjra. A teljesen szétázott pálya és a rossz látási körülmények ellenére Hunt a 3. helyen tudott végezni, miközben Lauda bizotnsági okokra hivatkozva feladta a versenyt. Ez Huntnak elegendő volt, hogy összesen egy ponttal, de megnyerje a világbajnokságot. A következő években az M23-as még két egyéni és egy csapatbajnokságot tudott nyerni, összesen 16 futamgyőzelemmel. Az M23-as nem valami félénk autó, de megéri a kockázatot vezetni ezt a legendás versenyautót.

A szöveg fordításáért köszönet Hawkstorne-nak!