Forza Motorsport 5

Az FRH versenykiírásokat az új weboldalunkon találjátok!
Idővel egybeépül a két oldal, addig is a türelmeteket kérjük!

KATT A KÉPRE!

 

Forza Motorsport 5

Forza 5 Összes autó

Tartalomjegyzék

2013 Mazda MX-5 Miata

 A Mazda MX-5-nek nem feltétlen kell a legerősebb roadsternek lennie, hogy egyike legyen a legjobb választásoknak, ha energikus vezetésre és egy kis mókára vágyunk. Több mint negyed évszázada, mióta a Miata először gurult le a gyártósorról, más roadsterek jöttek, aztán tűntek el a süllyesztőben, míg a Miata megmaradt nekünk és azóta is csak minimálisan változott. Mókázni bármilyen sebesség mellett lehet a Miatában és a kezelhetősége minden sofőrben azt érezteti, hogy eggyé váltak az autóval. A kormányzás kommunikatív, a kezelhetőség pedig intuitív. A 2 literes, soros 4 hengeres, 167 lóerős motor szó szerint az ülésbe présel, miközben fülbemászó, de határozott kipufogó muzsikál alatta. Ahogy a mondás tartja: ami nem törik, azt javítani sem kell. Összességében – leszámítva egy kis ráncfelvarrást – az MX-5 továbbra is egy nagyszerű autó.

A szöveg fordításáért köszönet Hawkstorne-nak!