WTCC Hírek

Az FRH versenykiírásokat az új weboldalunkon találjátok!
Idővel egybeépül a két oldal, addig is a türelmeteket kérjük!

KATT A KÉPRE!

 

WTCC 2014 - Race of Belgium előzetes

Race of Belgium

Előzetes
 


 

 

 

2014.06.18. Budapest: Visszatér a legendás belga versenypályára a FIA WTCC mezőnye, ugyanis a 13-14. fordulót Spa-Francorchamps rendezik meg. A versenypálya 2005 óta most először ad otthont a túraautó mezőnyének, ahol természetesen rajthoz áll a Zengő Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert is.

Az 1920-ban megtervezett klasszikus 14 km hosszú versenypálya, melynek első versenye érdeklődés hiányában elmaradt, több átépítésen ment keresztül, mire 2007-ben elnyerte végleges vonalvezetését és 7,4 km-es versenytávját. A dobborzat adta nagy szintkülönbségeinek és hosszan elnyújtott, kifejezetten nagysebességű kanyarjainak köszönhetően van egyfajta természetes ritmusa. A környéknek saját mikroklímája van, így előfordulhat, hogy a pálya egyik részén zuhog az eső, a másik részén pedig süt a nap. Ezeknek a tulajdonságoknak is köszönhetően nagyon népszerű, nemcsak a pilóták de a nézők körében is. Érdekesség, hogy két célegyenessel és két boxutcával rendelkezik. Híres kanyarjai: Eau Rouge, Masta Kink, Blanchimont.

További információ a pályáról: http://www.spa-francorchamps.be/en/circuit-history.php, http://hu.wikipedia.org/wiki/Circuit_de_Spa-Francorchamps

A mostani versenyhétvégén, akárcsak Moszkvában, nem csak a Citroen Total Team versenyautóiba helyeznek el plusz súlyt (60 kg), hanem az összes Honda és Chevrolet is nehezebb lesz, igaz csak 20 kg-mal.

A Zengő Motorsport korábbi - junior – csapattagja, Nagy Norbert, lehetőséget kap a WTCC-ben való elindulásra egy SEAT Leonnal, mivel csapata donorként fölajánlotta saját Chevrolet versenyautóját a Campos Racing színeiben versenyző Hugo Valentének..

A bajnokságot továbbra is az újonc argentin José María López vezeti (209 pont) francia csapattársai előtt. Yvan Muller a második, aki mögött csupán hét ponttal van lemaradva a Sébastien Loeb (161 pont). A magyar pilóta (62 pont) a kilencedik helyen várja a folytatást. 

Michelisz Norbert:

A belga versenyhétvége különleges helyszínnek ígérkezik, ugyanis mindig is szerettem volna ezen a pályán versenyezni, a szimulátoron is az egyik kedvenc helyszínem. A szezon kezdete óta azt várom, hogy mikor lesz ez a versenyhétvége. Az Ardennek kiszámíthatatlan időjárása és a technikás vonalvezetés igazi kihívás lesz minden versenyző számára. A moszkvai versenyhétvége után az elsődleges célom az, hogy felzárkózzunk a gyári Honda istállóhoz és mindkét futamot pontszerző helyen fejezzem be.

 

A hétvége menetrendje

Június 20. péntek:

12:30 – 13:00 Teszt

Június 21, szombat:

09:00 - 09:30 Első szabadedzés

12:30 – 13:00 Második szabadedzés

15:00 – 16:00 Időmérő - Élőben közvetíti az Eurosport

Június 22, vasárnap:

12:30 – 14:30 Futamok – 2x9 kör - Élőben közvetíti az Eurosport

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!