WTCC Hírek

Az FRH versenykiírásokat az új weboldalunkon találjátok!
Idővel egybeépül a két oldal, addig is a türelmeteket kérjük!

KATT A KÉPRE!

 

WTCC 2014 - Race of Hungary előzetes

Race of Hungary

Előzetes
 



 

 

 

2014 WTCC, 5-6. forduló, Hungaroring

 

 

2014-05-01, Budapest: Két héttel a francia fordulót követően a Hungaroringen folytatódik a 2014. évi FIA Túraautó-világbajnokság. A mogyoródi versenypálya 2011-ben adott otthont először a világbajnoki sorozatnak. A Zengő Motorsport és Michelisz Norbert most is a dobogó egyik fokát tűzte ki célul.

A 4381 méter hosszú aszfaltcsík eddig minden alkalommal emlékezetes futamokkal szolgált nem csak a közönség hanem a versenyzők számára is. Michelisz az eddig megrendezett nyolc magyarországi futamból többször volt pontszerző és három alkalommal állhatott dobogóra. 2011-ben az első futamon másodikként intette le a kockás zászló, 2012-ben pedig a második futamon az ötödik helyről rajtolva nyerte meg a futamot hazai közönsége előtt, tavaly pedig az első futamon a másodiként haladt át a célvonalon.

A FIA WTCC pontversenyét, négy futam után, az argentin José María López vezeti 85 ponttal, megelőzve a csapattárását a francia Sébastien Loeböt (73 pont) és Yvan Muller (65 pont). Michelisz Norbert jelenleg a 10. helyen áll.

A Citroen Total Team veresenyautói 60 kg töblettel állnak rajthoz a magyar futamon.

Michelisz Norbert:

Minden évben nagyon várom a hungaroringi versenyhétvégét és idén sincs ez másképpen. Ahogy az előző években, most is egy dobogós hely a célom. Nagyon bízom abban, hogy ez sikerülni fog. Remélem, hogy minden kilátogató szurkolónak ez egy felejthetetlen hétvégéje lesz.

 

A hétvége programja:

2014-05-02, péntek:

               12:30 – 13:00 Teszt

2014-05-03, szombat

               09:00 – 09:30 Szabadedzés

               12:00 – 12:30 Szabadedzés

               14:30 – 15:30 Időmérő

2014-05-04, vasárnap

10:00 – 11:00 Aláírás osztás/Paddock

11:10 – 11:30 A pilóták felvonulása a pályán

11:30 – 11:45 Tech Talk

13:05 – 14:00 1. futam

14:15 – 15:10 2. futam

 

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!