Videók

Az FRH versenykiírásokat az új weboldalunkon találjátok!
Idővel egybeépül a két oldal, addig is a türelmeteket kérjük!

KATT A KÉPRE!

 

Videók

FRH Gala-Várfalvi Rally

Galáék, Japánban jártak!

 

 

 

 

Sziasztok

 

Mint azt tudjátok október 26.-án az eddigi legnagyobb FRH találkozó kerül megrendezésre, gokartozással, kajálással egybekötve. A csapat szponzora a Securitas Kft, nagyvonalúan felajánlotta, hogy ők fizetik az ételfogyasztást minden résztvevőnek. Továbbá, Gala csapattársunk elhozza, a már videókban sokat látott H-s 2107-es rally Ladát is.

Azon gondolkoztam, hogy, hogy tudnánk ezt a nemes gesztust illőképpen megköszönni, a szokásos "Köszönjük Szépen" sorokon túl. Arra gondoltam ,hogy csináljunk egy videót Galáéknak és a Securitas Kft-nek hálánk jeléül. Ezen felbuzdulva felkerestem Effendit, akiről köztudott, hogy mindig lehet rá számítani ha valakinek segítségre van szüksége. Most sem volt ez máskép. Felvázoltam neki egy akkor még jónak tűnő forgatókönyvet, amire ő azonnal igent mondott. Azon a héten, sajnos váltott műszakban dolgoztunk, így egyből nem tudtunk nekiállni a forgatásnak, és ez volt a mi szerencsénk. Ugyanis két nap múlva Effendi felhívott telefonon, és egy olyan új forgatókönyvvel állt elő, amitől fülig ért a szám. A következő három napban csak úgy záporoztak az emailek, mire Effendi ötletét finomra csiszoltuk. Míg Effendi elkészítette Galáék H-s Ladájának replica festését, addig én Crazy segítségével felkerestem Galát.

 rengeteg elfoglaltsága mellett is vette a fáradságot, és perceken belül felhívott telefonon. Felvázoltam neki is a rally videós ötletünket, és kértem a segítségét. Annyira megtetszett neki is az ötlet, hogy még aznap hozzálátott az előkészületekhez és az itiner* készítéshez. Igen ám, de egy rallypilóta csak félember a navigátora nélkül, így hát Gala, elküldte az itinert a navigátorának Várfalvi Gábornak.

*itiner:  Információs füzet, a verseny adatait tartalmazza.

 nemcsak ,hogy elfoglalt volt, de most fog megszületni a második babájjuk. (Ezúton is gratulálunk, jó egészséget, és hosszú életet kívánunk nekik, az egész csapat nevében.) A világ legtermészetesebb dolga lett volna ha itt elakad a forgatás, és egy "B" tervhez kell nyúlni, hiszen kisebb gondja is nagyobb volt annál minthogy minket szórakoztasson. (Gondoltam én). De nem ez történt. Gábor nem hagyta ,hogy Gala egyedül mássza meg a Fujimi hegy kanyargós aszfaltcsíkját, és ingajáratban a kórház, és Japán között, lenavigálta neki a több mint 16 kilométeres távot.

 

Hatalmas köszönet mind a Magyar rallypárosnak,  mind pedig a Securitas Kft-nek a felajánlásért és a támogatásért.

Nektek pedig jó szórakozást kívánunk.

 

Ha valaki késztetést érez, hogy leszorítsa Galáékat a trónról az a cikk alatt a hozzászólások résznél jelezze, és feltesszük az autót a klubgarázsba.

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!