Címlap

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Tűz a Veszprém Rallyn

18. Veszprém rally - 2011.07.09.
Tűző napsütés, ezer fok. Sör, üditő, és szendvicsek berakva. Mi kell még? Egy családi napernyő és szék. 

 

 

A nagy meleg ellenére útra keltünk, és megcéloztuk a Királyszentistván mellett lévő Gyártelepet. Nem véletlenül, mivel most amolyan körpálya jellege volt a dolognak. Tehát minden autó kétszer ment el előttünk egy szakaszon, és két gyorsasági szakasz (Gy2, Gy4) volt ezen a helyszínen. Voltunk már párszor a helyszínen az évek alatt, most az alagút utáni kicsi „S” kanyart szemeltük ki.
Az első meglepetés akkor ért minket amikor megtudtuk, hogy az Asi-Pikó páros mindjárt az első gyorsaságin kiesett. A Lancer kevesebb, mint három kilométer után megadta magát.Vártuk a rajtot, és nem sokára meg is érkezett a négy nullás autó. (Az első autó előtt jön négy úgymond felvezető autó, 0000, 000, 00…) Ami most egy Lada Niva volt, elég látványosan ment.

Lementek a nullás autók és megláttuk az első autót, vagyis azt a porfelhőt amit maga mögött húzott.

Kazár - Percze a Mitsuval. Nem sokkal utánuk bukkantak fel Bútor Robiék, de messziről lehetett hallani, hogy valami baja van az autónak. Áthajtottak az alagút feletti felüljárón és eltűntek a szemünk elől a domb mögött. Ahol visszakanyarodnak és tempósan bezúgnak az alagútba, aminek a másik oldalán vártuk őket. Az autó viszont elhallgatott és elég fekete füst kezdett gomolyogni a levegőben. Ekkor már tudta mindenki, hogy baj van, ez nem porfelhő.

Sajnos kigyulladt az autójuk, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy nekik semmi bajuk nem lett. Az autó pedig (ahogy a videón is látjátok) teljesen kiégett. Nem is merem körül belülre sem írni, hogy mennyi a kár. Az életüknél semmi sem fontosabb.
Látható hogy próbálták kisebb porral oltóval csillapítani a tűzet, . A tűz viszont elkezdett terjedni a domboldalban, amit a megérkező tűzoltók megfékeztek és közben az autót is eloltották. Gondolom őket sem érdekelte a domboldal pörkölődése, hiszen annyi lett a versenyüknek. Pedig második legjobb idővel teljesítették az első szakaszt.

Ennél az esetnél a versenyigazgató nem tehetett mást, félbeszakította a futamot és etapnak minősítette a második szakaszt. Egységesen minden versenyzőnek 11:20,4 perces időt állapított meg.

 

Na, az etapnak a közönség nem nagyon örült, hiszen volt még pár óra a következő rajtig. Voltak akik feladták és hazamentek, mi maradtunk.

A következő futam már rendben lezajlott, legalábbis különös esemény előttünk nem történt.
A fiamat először vittem rally versenyre, nem csodálnám ha elment a kedve.
Megcsodálhattam Osváth-ék autóját is élőben. Nagyon jól néz ki. Szépen mentek ők is!

A nap végén az állás:

1, Herczig – Benics
2, ifj. Tóth – Tagai
3, Kazár – Percze

13, Osváth - Farnadi

© Crazyman

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!